A stoppos

A stoppos

A jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanórák egyikén elhangzik egy intelem: ne vegyünk fel idegeneket az autónkba. Az esetek többségében be is tartják az emberek, bizalmatlanul tekintenek az út szélén álló hüvelykujjukat felfelé tartó főleg fiatal utazókra. De vajon mi történik, ha csak egyszer is lankad a bizalmatlanság? Néha megesik az ember szíve az út szélén ácsorgó ázó fázó stopposon.

Richard Mendes hazafelé tartott üzleti útjáról. Már hat órája vezetett, sajgott minden porcikája a szeme égett a megerőltető figyelemtől. A nagy távolságokat repülővel is megtehette volna, de iszonyodott a repüléstől. Kollégái gyakran ugratták, hogy a statisztikák szerint évente több ember hal meg a közúti balesetekben, mint a légi katasztrófákban. Őt hidegen hagyták a számok. A repülőgépeket az égben járó koporsóknak tekintette, nem beszélve a tömegről, a kellemetlenkedő útitársakról. Számára a vezetésnek megvolt a maga romantikája. Az út, az egyedüllét meg nem utolsó sorban a tudat: övé az irányítás.

Valahogy sosem bízott a kikent kifent díszes egyenruhába bújtatott pilótákban. Véleménye szerint őket csakis a csini kis utaskísérők érdekelték.

Nem mintha ő nem nézte volna meg a mostanság oly divatos feszülő farmerbe és testrezsimúló pólóba öltözött lányokat, de neki csak a saját életére kellet vigyáznia nem 250 emberére.

Egyszóval ha tehette inkább autózott. Nem számított a távolság, ha kellet napokkal hamarabb elindult. Főnökei először nem nézték jó szemmel különcségét, de mivel egyik legsikeresebb ügynöküknek bizonyult elnézték neki. A cég bajba jutott gazdaságokat, kisebb gyárakat vásárolt fel, modernizálták, visszarántották a csőd közeli állapotból majd magas haszonnal főleg közel-keleti partnereknek értékesítették.

Richard dolga a terepszemle majd az üzlet megkötése volt. Nagyon kifinomult érzékkel találta meg a kétségbeesett tulajdonosokat majd a cég számára a legelőnyösebb üzletet ütötte nyélbe.

Mindezt úgy, hogy az eladó úgy érezte élete legjobb döntését hozta meg.

Nem egy embert tett így földönfutóvá, nem sajnálta őket.

-Mért kezd üzletbe, akinek egy hangyányi érzéke sincs hozzá! -mondogatta, amikor munkatársainak mikor azok a módszereit bírálták.

-Nem véletlen, ha nektek nincsenek olyan jó mutatóitok, mint nekem! Mert ti az érzelmeitekre hallgattok! Amikor neki kezdik: még a nagyapám vette a földet… Még a dédapám építette a gyárat... Badarság! Ha már készen kapták, akkor mért vitték csődbe!

-De Richard!- szolt közbe az egyik kolléganője- Tudod nagyon jól: nem az ő hibájuk!

-Akkor kié Deby? Na halljam, mivel tömték tele azt a szép buksidat?- Megvolt a véleménye a nőről szívesen megdöngette volna igazi bombázó volt. Már lelki szemei előtt látta is vonaglani a gyönyörtől, amit ő a „nagy” Richard okozott neki. Új volt még a cégnél nem tudhatta, aki sikeres az üzletben ahhoz vonzódnak a nők. Előbb utóbb ő is beadja a derekát, mint oly sokan előtte.- Mondj egyetlen egy érvet, amivel meg tudsz győzni!

A nő zavartan nézett körül segítséget várt, Richard tudta győzött.-Jól van baby, meg is tetted az első lépést az ágyam felé.- gondolta majd önelégült vigyorra húzódott a szája.

-Egyetlen szerencséd van apafej! –a hang mögüle jött és tulajdonosa a nagy riválisa Tod Wilkins volt- Az egyre növekvő adók, és közterhek, amelyet hőn szeretett országunk kongresszusa évről évre megemel, illetve a keletről behozott olcsó de silány tömegcikkek áradata, amit az előbb említett intézmény nem szabályoz kellően, ez teszi lehetővé a magadfajta gátlástalan fickók sikerét.

Deby hálásan nézett az érkezőre Richard meg majd felrobbant a dühtől.- Ez a fickó mindig a legrosszabbkor jelenik meg a nézeteivel, lőttek a könnyű esti légyottnak legalábbis mára, ami késik, nem múlik, elkapom majd még ezt a cicamicát! -gondolta mérgesen   

-Aham, hogy is kapcsolódik mindez azokhoz a pancserekhez?- felesleges volt a kérdés a válasz már vagy ezerszer hallotta, mégsem hagyhatta ki a szócsatát. Ezzel is imponálni akart legújabb kiszemeltjének.

-Nagyon egyszerűen: mivel sok a teher a vállalkozásokon a hazánkban megtermelt áruk minősége magas, ezzel arányosan az előállítási költségek is azok a termelők a többletköltségeket a fogyasztókra terhelik. Ergo, magas minőség és ár.- itt hatásszünetet tartott Richard nem is tudta vajon neki vagy az élénken figyelő szöszinek szólt a dramaturgiai elem.- Kezd érdekes lenni a dolog, úgy látom barátunk szemet vetett a csajra nagyon jó akkor két fronton alázom meg ezt az önelégült selyemfiút. Elhappolom előle a negyedév legjobb üzletkötője címet, meg a csajt is megkefélem. Ez lesz ám az égés „apafej”- A gondolatok csak úgy száguldoztak a fejében miközben élénk figyelmet mutatott a kollégája mondanivalójára.

-A Vietnamból és Kínából behozott árucikkek ellenben silány minőségűek és olcsók. A fogyasztók tudják, mégis az ár alapján döntenek.- megint szünet. Deby kihasználva gyorsan közbeszólt:

-De áruld el Tod, hogy kapcsolódik mindez a témánkhoz?- Richard utálta, ha egy nő okoskodik, mert ezzel próbálja leplezni a butaságát.

-Épp most akartam erre rátérni édesem. -Tod hanglejtése szinte már nyájas volt a másik férfinak szinte felfordult a gyomra tőle- a kereslet csökkenése a hazai ipar termékei iránt tönkreteszi a termelőket, kénytelenek hitelből vagy idegen tőke bevonásából fenntartani haldokló üzemeiket, gazdaságukat. Itt lépünk be mi a képbe: megjelenünk, visszautasíthatatlan ajánlatokat teszünk, modernizációt soha ki nem apadó tőkét vagy egyszerűen csak a jó öreg zöldhasút ígérjük.

-Te annak vagy a híve, hogy csak, mint többségi tulajdonos szálljunk, be vagy hozzuk össze a tőkéssel őket.- Richard megcsóválta a fejét- De ez hosszútávon nem kifizetődő a cégnek.

- Te csak a hasznot nézed! Nem nézed a befektetett munkát és a hagyományokat!  A jól csengő készpénzes ajánlataiddal egész családok életét teszed tönkre?

-Ugyan miért? Mert megmentem ezeket az embereket, attól hogy a banké legyen mindenük?

A vita kezdett egyre jobban elmérgesedni Deby diszkréten félrehúzódott az egyre jobban szaporodó kíváncsikodók közé. Szinte már a fél iroda odasomfordált nagyon élvezték a két férfi szócsatáját. Nem ez volt az első és nem is az utolsó. Volt valami félelmetes abban, ahogy a két egymással teljesen ellentétes nézetű, de szinte azonos hatékonyságú gazdasági zseni összecsap.

-De hogyan? Lefested nekik a sötét jövőt: majd jön a csúnya gonosz végrehajtóbácsi és visz mindent! Ne aggódjanak, itt vagyok Robin Hood majd én segítek, átvállaljuk a jelzálogot, adok mellé egy kis nevetséges összeget, ami az éhhalál elkerülésére elég is lesz cserébe csak le kell mondaniuk apáik, nagyapáik álmáról, ugyan milyen kis áldozat ez a mumus ellen?

-Várjunk csak! Mintha egy csónakban eveznénk, te is ugyanezt teszed!

-Nem igazán, mert én nem veszem el mindenüket, legalább a reményt meghagyom nekik.

-Sokat érsz vele öregem, mert ezzel az érzelgősséggel annyit érsz el még az én bankszámlám hízik, a tiéd egyre csak soványodik. Pár év és könyörögni fogsz, hogy tanítsalak meg üzletelni!

-Tudod mit Richard, az emberség legkisebb szikrája is hiányzik belőled, remélem egyszer majd eljön az ideje a vezeklésednek, megfizetsz mindazért, amit azokkal az emberekkel műveltél.

Tod hátat fordított és kiviharzott az irodából még odaszólt valamit a titkárnőjének, majd hangos csattanással zárult az ajtó mögötte. Vitapartnere sütkérezett a számára nem ismeretlen dicsőség fényében.

Még egy lépés a hírneve megszilárdításához, tudta hogy munkatársai nagy része Istenként tekint rá. A nagy Richard Mendes háromszor lett az év üzletkötője és ezzel egyenesen arányosan  szép lakás jó kocsi, na meg szép nők.

Imádta a nőket, használati eszköznek tekintett valamennyi nőnemű lényt, ostobának alsóbbrendűnek tartotta őket statisztának egy színdarabban, amiben a férfiak játsszák a főszerepet.

Egyszerűségük lenyűgözte a férfit: egy kis virág esetleg egy szép ékszer puccos éttermek pár hazug szó ennyi kell és mindenre hajlandók.

Sosem csinált titkot a nőügyeiből, abból sem ha épp az irodában dolgozó lányokra vagy asszonyokra vetett szemet.

Hírneve és nem utolsó sorban megnyerő külseje miatt válogathatott köztük.

A pénzen kívül egy dolgot szeretett még a világon önmagát.

49 éves létére 30-nál nem nézet ki többnek. Latinos hangzású nevéhez hasonló külső párosult: magas kisportolt alak sűrű fekete haj (ez nem utolsó sorban a fodrásza és a plasztikai sebésze érdeme, mivel negyvenes éve közepén járva erősen ritkulni és őszülni kezdett a haja) sötétbarna szinte már fekete szemek. Mindezekhez, ha akarta nagyon lehengerlő modor párosult, tudta kivel milyen hangnemet kell megütnie.

Egyszóval Richard,  boldognak  mondhatta magát mindene megvolt, amiről más csak álmodhatott.

A sikere megkoronázásaként aznap éjjel fergetegeset szeretkezett a kis szöszi Debyvel.

Másnap az irodában igyekezett a riválisa tudtára hozni a sikerét. Egy pont kipipálva, a kis butus Deby-ke észre sem vette csupáncsak jelentéktelen kis gyalog volt egy jól megtervezett sakkjátszmában, úszott a boldogságban próbált sütkérezni a siker mámorító fényében nem is titkolta kivel töltötte az éjszakát.

-Nem is sejti ez a buta liba mennyi munkát spórol meg nekem a dicsekedésével!- egyetlen bizalmasával és „barátjával” ültek a kávézóban.

Mély megvetése ellenére az egyetlen ember, akivel valamilyen érzelmi kapcsolatba került az a titkárnője Dolores. Anyja helyett anyja volt a kezdetektől mellette állt elnézte minden hibáját.

-Javíthatatlan vagy édes fiam!- így szólította, mivel úgy érezte valakinek törődnie kell, a kőszívűvel ahogy a háta mögött becézgették nem épp kedvesen.- Nem kellet volna bevonnod azt a kislányt a Tod ellen indított magánháborúdba, akár még házasság is, lehetett volna belőle legalább is ezt suttogták.

Richard jól tudta ki volt a suttogó ellenfele mindenese, néha áldotta a sorsot a nők közti információ áramlásért mindent elsőkéből tudott ezért mindig mindenki előtt járhatott egy lépéssel.

-Jaj Dolores csak fellazítottam a talajt Todnak! Legalább nem vesz zsákbamacskát az a szarházi.- pedig a lelke mélyén tudta: Tod mindezek után nem lesz hajlandó még szóba sem állni a nővel.

-Na ide figyelj te szépfiú!- Dolores a kelleténél kicsit ingerültebben mordult párfokoltjára- Igazán leszokhatnál már a nők megalázásáról, nézz magadra édes fiam közelebb vagy már az öregkorhoz, mint a fiatalsághoz.- Richard közbe akart szólni de a nő nem hagyta- Nem a testedről beszélek, hanem a lelkedről, vénségedre ki marad melletted, ki örökli a tudásodat a vaskos bankszámládat a puccos kocsidat meg mindent amit az életed során összeharácsoltál? Ki fogja fogni a kezed, ha szembe kell nézned a nagy ítélőszékkel?- A nő méretes keble hullámzott a dühtől- Egyedül maradsz a rothadó lelkeddel! Hidd el egy magamfajta sokat látott asszony szavát: minden bűnnek eljön a büntetése ez alol te sem vagy kivétel!

Richard nemegyszer hallotta már ezt a szentbeszédet. Nem hatotta meg. Végighallgatta, mint mindig de nem akarta értelmezni, még fogadott anyjától sem hajlandó elfogadni a kritikát.

-Nem nősülök meg Dolores! Ha meg jönnie kell az ítéletnek, jöjjön, majd keresek a túlvilágon egy jó ügyvédet, majd az kihúz a pácból!

-Javíthatatlan vagy édes fiam! Nem mondok én semmit csak annyit, kérek, emlékezz a szavaimra!

Ilyen ember volt Richard Mendes.

Az autópálya monotonsága nagyon nyomasztó tud lenni, főleg ha már órák óta vezet az ember gyermeke. A pihenők fényei olyanok, mint a forró sivatagokban kaptató karavánoknak az oázis. A bitumen is egyfajta sivatag, emberkéz alkotta végtelenbe nyúló messzeség.

A pihenő, ahová Richard letért szinte üres volt, egy árva kamion vesztegelt a parkoló távoli sarkában sofőrje a hallókabinban az igazak álmát aludta.

-A fenébe, Kiszúrtam Amerika leghitványabb pihenőjét még egy átkozott gyorsbüfé sincs!- mondta fennhangon, mintha bárki is hallaná.

Valóban szegényes hely volt egy mellékhelyiség két ütött kopott automata volt minden szolgáltatás. A férfi vett egy üveg colat- hála a nagy búzatermelőnek legalább működik- majd cigarettára gyújtott. Ritkán dohányzott főleg az ilyen hosszú autózások során segített ébren maradnia.

Elővette a térképet szenvedélye ellenére ez az út valahogy az örökkévalóságnak tűnt rövidítést keresett, minél előbb haza akart érni. Volt valami nyomasztó ebben az útban, valami baljóslatú.

Dolores tehet mindenről! A károgása miatt ilyen nyomott a hangulatom.- észre sem vette a felé közeledő lányt.

-Hello!- a férfi szíve majd megállt ijedtében. Megfordult még a lélegzete is elállt a látványtól.

Életében nem látott még ilyen gyönyörű nőt Vörös hosszú haja valóságos lángtengerként omlott a vállára bőre porcelánbabára emlékeztette a szemei…a legtisztább tengeri öböl.

-Hello!- Rá nem jellemző módon hebegett habogott- Szedd össze magad apafej! Csak egy nő igaz maga a végzet asszonya.

-Ne haragudjon, ha megijesztettem!-  Uram isten de szép a szája – Itt hagyott a csoport, akivel utaztam. El tudna vinni a legközelebbi városig?

-Nem ijesztett meg –hazudta gyorsan – Ne mutasd a gyengeségedet-nem láttam, amikor kiszálltam az autóból!

-Úgy látszik ma láthatatlan vagyok, a buszsofőrnek is az voltam, amikor nem vette észre, hogy nem stimmel a létszám.

-Nem semmi! A maga helyében én rögtön pánikba estem volna. Nem próbált segítséget hívni?

-Minden holmim a buszon maradt a táskám a pénztárcám még a mobilon egyaránt. Mondjuk nem sok hasznát venném egyiknek sem, a fülke nem működik, térerő sincs.

A férfi ösztönösen a zsebéhez kapott már a kezében is volt legnélkülözhetetlenebb munkaeszköze. Valóban nem volt térerő.

-Furcsa egész végig volt most mi lelte?- nem is a lányhoz inkább magához intézte a szavait.

-Szóval elvisz vagy nem?- normál esetben nemet mondott volna soha nem vett fel idegeneket az autójába még akkor sem, ha az maga a megtestesült tökéletesség.

Valahogy mégis bólintott és már nyitotta is a kocsi ajtaját.

-Eskü nem vagyok normális! –megkerülte az autót majd beszállt

-Richard vagyok! Megtudhatom a magácska nevét? Mit szólnál, ha tegeződnénk?- Na végre újra a régi rámenősség már azt hitte cserbenhagyta a charme-ja.

-Laura. Természetesen váltsunk fesztelenebb hangnemre.

Az elkövetkezendő húsz perc túlságosan eseménytelen volt. Laura meg sem szólalt.

-Na mi a szösz!- gondolta- a szépséghez intelligencia is párosult?

Nagyon meglepte a lány hallgatása nem ezt várta. Csacsogásra számított üres fecsegésre, divatról, kozmetikumokról meg más értelmetlen dolgokról. Eljátszott a gondolattal hátha tudna vele az üzletről, a gazdasági helyzetről beszélgetni, de ez túl szép lett volna, hogy igaz legyen.

A lány törte meg a csendet:

-Láttam, a térpéket nézegetted amikor megzavartalak. Kerestél valamit?

-Ja igen már el is felejtettem valami rövidítést kerestem, nagyon fáraszt ma a vezetés.

-Ismerek egy rövidebb utat, igaz nem autópálya csak egy kis autóút, de legalább 50 mérföldet megspórolhatsz Los Angeles felé.

Richard dermedten nézett a lányra: -nem említettem merre tartok! Honnan tudtad?

-Az egyik kezed Los Angelesnél volt és onnan haladtál lefelé, nem kell sok ész rájönni hová tartasz.

A férfit lenyűgözte a lány logikája. Imái meghallgatásra találtak, megtalálta amit tudat alatt keresett: a tökéletes nőt. Nem is sejtette mennyire igaza van.

-Érdekel az út? Ha igen, akkor 200 méterre van a lehajtó.- nem követelte a letérést de volt valami parancsoló a hangjában.

Szinte automatikusan tette ki az indexet meg sem nézte a táblát merre megy csak vezetett, szinte gépiesen mintha valami erő kényszerítette volna a letérésre.

Újabb percek teltek el hallgatással a csend nagyon nyomasztó volt, a táj is egyre barátságtalanabb lett. Sűrű fákkal benőtt útszakasz, az a fajta, ami valami másodosztályú horrorfilm díszletének is beillett volna. 

Richard egyre idegesebb lett. –Szólalj már meg, tegyél valami nőciset valami, amivel lerombolod ezt a tökélyt!- valami nagyon nem stimmelt ezzel a lánnyal ösztönei riadót fújtak.

-Mi járatban voltál itt az Isten háta mögött?- ha most nem kezd el beszélni, akkor soha egyfajta kényszert érzett a csend megtörésére.

-Hagyatéki tárgyaláson voltam, örököltem egy gazdaságot Kensesben.

-Az szép! Mi a szándékod vele? Értesz a gazdálkodáshoz? Ne haragudj de, nem úgy nézel ki mint akinek az életcélja lenne egy poros gazdaság vezetése.- Richardban felébredt az üzletember a végén nem is egy, hanem két szerződéssel tér vissza, nagy pofon lenne vetélytársának.

-Valóban nem, de ha akarnám sem tarthatnám meg, a magadfajták elvennék tőlem.

Richard beletaposott a fékbe, ha nem lett volna bekötve a biztonsági öve akár még baj is lehetett volna.

-Tessék? Honnan tudod mivel foglalkozom?- egyre jobban eluralkodott rajta a pánik.

-Mindent tudok Rólad Richard Mendes ismerem minden sötét titkodat!

-Ki vagy te? Tod Küldött? Csak ő lehetett az a szemét!- kétségbe esetten kereste a választ- Honnan tudtátok előre, hol fogok megállni? Biztos követetek, amikor letértem ő is letért, milyen zseniálisan kidolgozott terv! Belesétáltam, mint egy hülye.- csak így lehetett zakatolt az agya.- Nem tudom mi volt a célotok, ha meg akartatok rémíteni, akkor ki kell hogy ábrándítsalak nem sikerült. Most szépen kiszállsz az autómból.

Nem akart ránézni a lányra de mégis felé fordult bár ne tette volna.

Nem Laura ült mellette valami más valami nem emberi, a haja, ami eddig csak hasonlított a lángokra most igazi lángok lettek az arca elhomályosodott a szemei… az agya nem akarta elfogadni amit látott.

A szemei eltűntek, ha a fekete üregekbe nézett nem látott mást csak a végtelen feketeséget.

-Mi vagy te? Mit akarsz tőlem?- a rettegés minden porcikáját átjárta.

-Mindaz vagyok, amitől rettegsz, és egyben mindaz, amire vágysz a kezdet és a vég. A véged és az általad tönkretett emberek kezdete, a sóhajaikból, a könnyeikből születtem, a te gonoszságod, érzéketlenséged nevelt. Most eljött az idő a találkozásunkra, érezted  az eljövetelemet, mégsem tettél ellene semmit.

Richard beszélni akart védekezni, érvelni de egy hang sem jött ki a torkán. Megbabonázta a mélység, ami a lány szemei helyén voltak egyszer csak rátört: a mélységes fájdalom a kétségbeesettség a csalódottság a szégyen, amit ő okozott azoknak, akikkel kapcsolatba került.

A világ minden embersége és szeretete sem tudta volna ellensúlyozni a rengeteg szenvedést. A felismerés szinte mellbe vágta:

-Ezt, mint én okoztam? Hagyd abba kérlek, ne tedd, összeroppanok a súlya alatt

Utolsó gondolata Dolores szavai voltak: „Egyedül maradsz a rothadó lelkeddel” akkor megérezte a bűzt a saját lelkének bűzét.

Nem akarta érezni a szenvedést, a bűzt, a véget akarta, a saját végét.

Laura nevetett:

-Tudom, mire vágysz! Nem kapod meg, veled leszek a részed lettem te, alkottál!

A vörös hajzuhatag –vagy lángoló tűznyelvek nem is tudta hirtelen melyik körbevették majd magába szippantotta az a két végtelen fekete üreg. A vezeklés megkezdődött.

Három hét telt el Richard Mendes eltűnése óta. Dolores-en a titkárnőjén kívül szinte senkinek nem tűnt fel a hiánya, ha észre is vették, nem foglalkoztak vele.

A cég vezetésén kívül senki nem sajnálta, lassan azok a pletykák is eloszladoztak miszerint valahol a keleti parton egy luxusszállodában tengeti mindennapjait mindenféle nők társaságában.

Szépen lassan elfelejtették. Mintha sosem létezett volna.

Egy hétfő reggelen két rendőr állt meg Dolores asztalánál.

-Ne haragudjon asszonyom a zavarásért, az ön főnöke volt Richard Mendes?

-Igen de már vagy 3 hete nem látta senki, jelentettük az eltűnését.

 -Tudjuk, megtaláltuk a holttestét. Nem messze innen egy lezárt útszakaszon az autójában. Eltévedt turisták találták meg ,akik rossz lehajtón tértek le az autópályáról. A teste erősen oszlásnak indult az autóban talált papírjai alapján azonosítottuk.

-Mi történt vele? Balesete volt?

-Nem tudjuk asszonyom az úton nincs féknyom az autó ép, nincs rajta sérülés. Feltehetően elvesztette a tájékozódási képességét, az ijedség szívrohamot okozhatott legalább is erre a következtetésre jutott az igazságügyi orvos szakértő. Alig tudtuk leszedni a kezét, már ami maradt belőle a kormányról annyira szorította, ez utal a rohamra.

Dolores átvette a személyes holmikat (mivel nem találtak hozzátartozót a titkárnőjének adták át), miközben nézegette már tudta az igazságot főnöke nem halhatott meg szívrohamban rendszeresen sportolt egészségesen élt. Elérte a végzete a saját lelkiismerete ölte meg.

Megint beigazolódni látszott az asszony életfilozófiája: mindig azt kapod,  amit adtál se, többet se kevesebbet.

Nyugodj békében Richard Mendes ha tudsz!

Hanyag mozdulattal a szemétbe dobta mindazt ami a férfiból ezen a világon maradt. 

Anne Wood