Blue Lady

"Ez a sztori akkor történt, amikor kb 10 éves voltam. A nagynénémmel és nagybátyámmal és három unokatestvéremmel éltem, amikor ezt tapasztaltam, amelyik napról még mindig beszélünk a lányokkal.

Egy Renton széli csendes szomszédságban éltünk az USA-ban. A körben elrendezett házak közepén volt egy erdõ. Minden gyerek ott lógott az erdõben, erõdöket és kis faházakat építettek. Ide menekültünk az otthoni élet elõl. Karen volt az unokatestvéreim egyike, és a legjobb haverom. Elválaszthatatlanok voltunk. Minden nap az iskolából hazafelé elkapott, és mondta: "gyerünk az erdõbe". Egy nap, lefelé tartottunk az ösvényen, mélyen az erdõben, amikor Karen hirtelen megállt, és megragadta a karom. "Hallottad?". "Mit hallottam?" Kérdeztem. "Mintha egy nõ hívott volna minket". "Talán az anyukád?". "Nem, õ még nincs itthon, és nem ilyen a hangja". "Megijesztesz Karen, hagyd abba!". "Komolyan, nem hallottad?". "Nem, felejtsd el!".

Folytattuk az utat le az ösvényen. Karen még mindig a karomat fogta, haláli fogásban. Tudtam, hogy valami megijesztette, de pontosan mi? Megközelítettük a kedvenc fánkat az erdõben. Ez egy különleges helyünk volt, mert akármikor, amikor Karen-nek és nekem beszélgetésre volt szükségünk, vagy csak egy térre, ide jöttünk a régi juharfára. Valaki egy hintázó kötelet épített ide, tehát elkezdtünk játszani és himbálódzni rajta. Mikor Karen jött, hirtelen a levegõben, sikoltott, és lejött a kötélrõl. Odafutottam. "Mi a baj?". "Nézd!" és õ lefelé mutatott a bokrokhoz. A szívem szaporán vert és hirtelen elgyengült a térdem. Egy nõ állt a távolban, hosszú kék ruhában és a bõre parázslóan fehér volt. A nõ ránk mutatott. Karen és én mindketten horrorisztikusan ragadtuk egymást. Nagyon meg voltunk ijedve, alig tudtunk mozogni. A nõ elindult felénk, közben a kezével felénk nyúlt. Karen sikított és abban a pillanatban mindketten visszanyertük az erõnket és elkezdtünk futni a fenébe, anélkül, hogy hátranéztünk volna.

Hónapokkal azután Karen és én a "Kék hölgyrõl" beszéltünk és sosem mentünk a régi fához egyedül!"

Submitted from: Anna Gamez, Everett. WA, USA