Egy boszorkány könnyei

Egy boszorkány könnyei

Azt mondják ha úgy fújsz el egy gyertyát,hogy az füstöl valahol sírva fakad egy boszorkány…

A boszorkányok is sírnak, mert nem minden boszorkány rossz,nem mindegyik hord hegyes kalapot és fekete köpenyt, vannak jó boszorkányok, akiknek a szívében szeretet él.

Jobban mondva minden boszorkány jó, csak a körülmények teszik rosszá őket.

Molly is jó boszorkánynak született, udvara volt a holdnak amikor édesanyja vajúdni kezdett, a tapasztalt bábaasszony tudta, egy különleges gyermek jön a világra. Csak azt nem látta amikor a sápadt arcú égitest vérvörössé vált.

A leány egyszerűen nevelkedett, mit sem tudva különlegességéről, úgy élt mint mindenki más, egyszerűen csak jobban szerette a magányt, az erdőt a mezőt és a vízesést.

Még a többi gyermek játszott, ő az erdőt járta hallgatta a szél meséjét, a vízesés énekét, tudta ő oda tartozik nem a visítozó gyerekhadba.

Hamarosan már nem tűnt fel senkinek mássága, jobban mondva mégis… A helybéli füvesasszonynak szemet szúrtak Molly erdei sétái az esdőben járt önfeledt táncai.

Egy ilyen erdei kirándulás alkalmával elegyedtek szóba először:

- Szervusz Molly! Hát te mi járatban erre? – véletlennek tűnt a találkozás de nem volt az, Lorenna már tudta Ő fajtája a lány, segítenie kell a kiteljesedésében.

- Jó napot Lorenna asszony! Csak sétálni támadt kedvem, és olyan szép az erdő.

- Na akkor sétáljunk együtt , gyere megmutatom a legszebb helyeket, gyűjtünk egy két gyógynövényt már fogytán vannak a készletek.

Molly örült a lehetősségnek nem is sejtette milyen gyönyörű és keserűsségekkel teli utazás vár rá.

Lorenna megtanította a gyógynövények használatát, a gyógyítás képességét, és azt ki is ő valójában.

Évekig volt a mestere, mindenre megtanította amit egy vajákos asszonynak tudnia kell.

Egyik este a kandalló előtt üldögéltek  gyógyteát iszogatva, amikor már a fiatal felnőtt Molly feltette azt a kérdést ami évek óta foglalkoztatta:

- Lorenna még sosem láttalak a vasárnapi misén. Miért? – eddig nem volt bátorsága megkérdezni .

- Mert nekem nem kell templom, hogy az Istenemet imádjam. Molly én nem csak egy egyszerű füves asszony vagyok , én papnő vagyok boszorkánynak születtem , majd engedelmeskedtem az Istennő hívó szavának. Az én templomom az erdő, az én miseborom a hegyi patak kristálytiszta vize. Molly ne félj látom megriadtál, a boszorkány nem rossz, nem árt a szeretet a legerősebb mágiánk. Gyere leányom megmutatom ki vagyok, és ki vagy te.

A lány mindenre számított csak arra nem ami következett, a tornácra mentek Lorenna széttárta a karjait:

- Látod mindezt: a fákat, a hegyeket, az eget a csillagokat? Ezek vagyunk mi, a minden és a semmi. Bármerre nézel minden a Teremtőt és az életet dicséri. Minek kellene kőből építenünk templomot, amikor már megadatott nekünk?

- Lorenna a boszorkányok rosszak… rontást hoznak, paráznák megmérgezik, a vizet elrabolják a gyermekeket..az ördöggel cimborálnak, te nem lehetsz ilyen! – Molly nem akart hinni a fülének, Lorenna-nál jobb tisztább lényt még életében nem látott.

- Nem is vagyok! Jaj, csacska lány, minden ember gonosz és rossz, mert van közöttük tolvaj meg gyilkos? Ugyanígy van, a boszorkányokkal is vannak, akik eltévelyednek, akiket a dühük és a keserűségük irányít, ők sem rosszak, csak letértek a helyes útról. Mindig nagy a csábítás, de egyet ne felejts, bármit hangsúlyozom, bármit megtehetsz, csak ne árts vele senkinek.

Az elkövetkező évek is tanulással teltek, de már más tudást szerezhetett meg a lány. Lorenna jó tanító volt minden tudást átadott amit kellet. Az évek repültek mintha csak hópihék lettek volna a téli szélben. 

Eljött az idő amikor a tanítvány mester nélkül maradt. Lorenna érezte a vég eljövetelét:

- Ne sirass Molly nincs miért, hazatérek, eggyé válok az Istennővel, tovább élek az erdő fáiban a források vizében. Egyet kérek, a mi szertartásunk szerint adj át engem a teremtőnknek. Rakj máglyát a folyóparton, majd járj örömtáncot, és emlékezz mindarra, amit tanítottam neked. Még egy: mindig maradj jó, bármit is hoz az élet sose felejtsd az alapszabályt. Soha ne árts senkinek.

Lorenna csendben ment el, Molly követte az utasításokat, igaz az örömtáncot nehéz szívvel járta el, de nem siratta mesterét, tudta mindig vele marad.

Hamarosan megszokta a kisváros az új füvesasszonyt, szépen lassan belefolyt a mindennapokba, megkeresték gyógyfüvekért,segített ahol tudott. Sosem volt egyedül, de mégis magányosnak érezte magát, hiányzott valami vagy inkább valaki.

Egy nagyon hosszú tél után a tavaszi nap első sugaraival érkezett, átutazóban volt segítségre szorult ő is és a lány is. Timothy mindaz volt amire a boszorkány szíve vágyott, előtte nem kellet titkolóznia.

Évekig éltek összhangban, Molly sosem volt még olyan boldog, mint akkor igaz titkolni kellet a szerelmüket, nehogy az emberek szájukra vegyék őket. Igaz az ő vallásuk szerint megtartották esküvőjüket. Az erdei tisztáson május első teliholdjánál, boszorkány szertartás szerint egybekeltek.

Sosem szegte meg tanítója által felállított erkölcsi normákat, igyekezett úgy élni és úgy hasznosítani különleges erejét hogy azzal csakis jót cselekedjen. Egészen addig az estéig.

Timothy megváltozott, egyre többet járt be a közeli városba, már nem szeretett az erdei házban élni, elvágyott a szíve.

- Elmegyek Molly..

- A városba? Hozni kellene egy két dolgot, mindjárt összeírom.

Útjára engedte kedvesét. A távolodó férfit nézve beléhasított az érzés: nem jön vissza.

Napokig várta előfordult máskor is hogy Tim késlekedett, de még olyan nem hogy ne térjen vissza szerelméhez. Nem sírt, ahogy akkor sem amikor Lorenna elment, fájt az is de ez más fájdalom volt,úgy érezte megszakad a szíve.

Egyik éjszaka álmodott furcsa rémisztő álmot, egy örvényben sodródott majd az örvény lassulni kezdett, s földet ért, de nem a jól ismert erdőben egy kopár síkságon, ahol nem volt más csak egy sötét alak. Nem félt inkább kíváncsi volt. Túl távol volt az alak hogy hallja de mégis tisztán értette minden szavát:

- Amikor szétvetnek az érzések, amikor rettegsz, bizonytalannak érzed magad vagy csak szomorúság telepszik rád... nincs akinek elmond, akkor jössz rá mennyire magányos is a szíved. Add nekem szíved fájdalmát…Add nekem a könnyeidet…

- Meg tudod szüntetni ezt az égető érzést amit idebent érzek? Ki vagy Te? Az Istennő küldött könyörületből?

- Istennő ? Ugyan már, magadra hagyott a fájdalmaddal!- mint a mennydörgés úgy dübörögtek szavai a sötét alaknak- Megvan a képességed a visszavágásra. Mért nem élsz vele?

- Mert nem árthatok… -Molly térdre rogyott még sosem égette így a fájdalom.

- Add nekem a könnyeid, és én megadom neked a lehetőséget a visszavágásra…

A lány zokogni kezdett, patakokban folytak a könnyei és még valami más is a fájdalma…

Másnap gyertyát öntött feketét,nagy gonddal készítette. Úgy érezte most jóvátételt vehet minden elszenvedett percért.

Mindent úgy tett ahogy a sötét alak mondta, nekiadta a könnyeit de a szíve még mindig ólomsúllyal nehezedett a mellkasában.

A telihold besütött a pajta ablakán, az oltáron a pentagram fordítva  felrajzolva,  öt szegletén öt fekete gyertya égett.

- Megátkozlak Téged ki  ezt a fájdalmat adtad, megátkozom mindazt mi szívednek kedves!

Elfújta a gyertyákat a fekete füst a magasba szállt, és a boszorkány könnyezni kezdett.

A szirt mementóként magasodott az öböl felé, Alexander szikla a hivatalos megnevezése. A helyiek csak a szerelmesek sziklájaként emlegették. Mivel sok megtört szív itt kereste a megnyugvást. A tenger mindig haragosan mardossa a szirt alatt a partot, az éles kövek a biztos halál ígéretét hirdették.

Az autóban dübörgött a zene, mindenki vidám volt és jókedvű.

- Biztos ma van az a nap?- A sofőr biztos kézzel de gyorsan vezette az autót a szirt felé.

- Százezer százalék, ha csendben maradunk és figyelünk, láthatjuk ahogy leugrik az a nő a szirtről.

Évek óta terjedt egy városi legenda mi szerint minden évben egy nő leugrik a szikláról, többen látják de a holtestét sosem találják. A rendőrség már nem jön ha értesítik őket.

-A legenda szerint, egy boszorkány akit elhagyott a szerelme, és bánatában megátkozta őt, de a bűntudata nem hagyta nyugodni és véget vetett az életének. Elég sokat ültem a könyvtárba, mire kiderítettem melyik is az a nap.

-Te és a könyvtár… Ugyan már…

- Nem fog itt történni semmi! Ez is csak egy városi legenda!

Az autó begördült a megadott helyre, a zene már nem üvöltött, csendben figyeltek.

Nem sokkal később Molly megjelent lassan komótosan elsétált a szirt széléhez. A szíve fájdalommal volt tele, a lelkét bűntudat gyötörte, más vágya nem volt csak egyé válni mesterével.

Nem tudhatta, ez nem lehetséges mivel büntetése: az idők végezetéig cipelje tettének súlyát, és minden évben végigélje a szenvedést, amit akkor érzett amikor eldobta magától az Istennő legnagyobb ajándékát az életét.

Immáron négyszázötvenedszer elsétált a szírt széléhez, lenézett a mélybe majd könnyes arcát az ég felé emelve könyörgött mesteréhez megbocsájtásért.

-Lorenna, nem tartottam meg az ígéretemet, ártottam! Kérlek bocsáss meg nekem!

Majd egy lépést tett előre és elnyelte a mélység.

A tinik szájtátva bámulták a jelenetet, az egyik lány egy könyvtári könyvet szorongatott a kisváros helytörténeti könyvét.  Molly legendájánál könyvjelző volt. A legenda utolsó sora szerint, a megtévelyedett boszorkány emlékére, ha úgy fújsz el egy gyertyát hogy füstje van, valahol egy boszorkány sírva fakad, neked adja a könnyeit.

Anne Wood Miskolc 2012-02-11