Liza

Liza

 Testvéremnek, aki akkor is elvisel amikor gonosz vagyok... 

Ez a történet a Testvéremről szól róla, aki kétszer jött el hozzám és kétszer hagyott el..

Betty vagyok… öreg és magányos…pedig kétszer kaptam lehetőséget, mégsem éltem vele…

Azt mondják, az bármerre sodorja az élet az ember lányát egy biztos pont, mindig akad a család, ami gyermekkorban a biztonságot felnőttkorban a menekülés lehetőségét kellene nyújtania. Ez az én családomról nem volt elmondható. Egyszerű középosztálybeli családnak indultunk, apám kétkezi munkás volt a közeli acélgyárban anyám bejárónőként dolgozott a gyár egyik igazgatójánál.

Kicsi de takaros házikóban éldegéltünk mi hárman, nem is hasonlított ahhoz, ahová anyám dolgozni járt. Sokszor vitt magával főleg akkoriban, amikor apám egyre többet nézett a pohár fenekére. Ilyenkor mindig irigykedve néztem az iparmágnás lányainak tündérmesébe illő szobáit

 – Csak nézni lehet Betty semmihez, ne nyúlj, azonnal észreveszik! -anyám féltette az állását eleget tettem a kérésének.

Valójában nem is a szebbnél szebb játékokat meg a baldehines ágyat irigyeltem, hanem azt hogy ketten vannak. Testvérek.

Istenem mennyire szerettem volna egy kistestvért, már elég nagy voltam, tudtam esélyem, sincs rá, hogy legyen.

Egyre jobban elszegényedtünk apám a kezdeti egy-két korsó sört hamarosan napi egy két hordóra cserélte anyám már három helyre járt, így tudtuk fizetni  a költségeinket. Mindemellett el kellet viselnie apám alkoholmámoros dühkitöréseit.

Liza egy vasárnap délután jött el hozzám, a házunk hátsó kertjében játszottam a kert vége egy erdővel volt határos. A fák közül jött még ma is emlékszem a fodros kék ruhára olyan volt amilyet a gazdag gyerekek hordanak. Nem értettem egy ilyen úrilány mit keres egyedül a plori környéken főleg az erdőben –biztos eltévedt-gondoltam –majd szólok anyunak és hazavisszük.

De a kislány nem volt megijedve, nem úgy nézett ki, mint aki eltévedt egyenesen felém jött hosszú sötét haja két copfba volt fogva és befonva akárcsak az enyém.

Vidáman szökdécselt:

-Szia játszunk együtt?- mire észbe kaptam le is huppant mellém a pokrócra-, De szép babáid vannak! Hogy hívják őket?

A döbbenettől meg sem bírtam szólalni majd nagy nehezen kinyögtem a babák nevét:

- Ő Lucy ő meg Magen. Hogy kerültél az erdőbe, eltévedtél?

-Nem, én ott élek, amúgy  te hívtál. Na akkor játszunk?

Azt hittem nem jól hallok én nem hívtam senkit, tudtommal az erdőben a mókusokon meg a nyulakon kívül senki nem lakik. Apámmal gyakran jártunk oda kirándulni, amikor még nem ivott.

-Engem Betty-nek hívnak neked, van neved?- kezdtem rájönni, hogy a kislány, akit én elveszett gyereknek hittem a képzeletem szüleménye amolyan elképzelt barátnő.

-Igen, Liza- nak hívnak, nem olyan szép a nevem, mint a babáidnak.

Egész délután együtt játszottunk. Amikor anya kihozta az uzsonnát csak nekem észrevettem hogy Lisa  is szívesen enne

- Anya légy szíves csinálj még egy szendvicset!

- Na mióta van ilyen jó étvágya az én kis hercegnőmnek?

- Nem nekem kell, a barátnőmnek ő is éhes!

Édesanyám nem szólt semmit csak mosolygott majd nem sokkal később hozott még egy szendvicset, de addigra Lisa már messze volt..

Így ment ez napról napra a családban semmi nem változott apám ugyanúgy ivott egyre többet egyre intenzívebben. Anyám tűrt csendben könnyek nélkül sírt.

Majd egy szép napon megtörtént a csoda valami megváltozott na nem apám hanem édesanyám egyre bővebb ruhákat kezdett hordani az arcán valami angyali nyugalom és békesség jelent meg, pedig valami okból egyre sűrűbbek lettek a kis házikóban a veszekedések a részeg őrjöngések. Nem hallottam mi volt a vita témája ilyenkor én elbújtam volt egy titkos búvóhelyem a szobámban Lisával sokat kuporogtunk ott Lucy és Magen társaságában. Mindig megcsodáltam a kis barátnőm szebbnél szebb ruháit és szép fonatait mindig olyan volt mintha az én anyukám csinálta volna.

Majd egy délután eljött a búcsúnk:

- Betty  most elmegyek, de ne félj hamarosan újra láthatsz! Egyet ne felejts soha nem hagylak magadra! Jaj és még egy Magan az én babám! – Mielőtt bármit is mondhattam volna beszaladt a fák közé.

Másnap megszületett a húgom dédnagyanyám után Elizabethnek keresztelték de mi csak Liz-ának hívtuk nem Lizi nem Liz hanem Liza…

Még mosolyogtunk is anyámmal biztos az én képzeletbeli barátnőm jött el nem is tudta mennyire igaza volt és mégis milyen távol volt az igazságtól…

Teltek az évek cseperedtünk mind a ketten nagyon jó testvérek voltunk évekkel voltam idősebb mégsem volt jelen köztünk a testvéri féltékenység. Együtt örültünk ha édesanyánk a gazdag munkáltatóitól kapott néha egy egy olyan díszes ruhadarabot amiről én csak álmodhattam.

Egy vasárnap épp templomba készültünk anyám öltöztette a testvéremet én már „nagylány”voltam megoldottam egyedül. A nappaliban a kanapén apám szokásos részeg horkolásával pihente ki az éjszaka fáradalmait, már fel sem tűnt az embereknek a mi kis lányos hármas fogatunk vagy ha igen udvariasságból nem kérdeztek apánkról.

Akkor láttam meg Lizát a kék fodros ruhájában haja két copfba fésülve szépen befonva kék szalaggal díszítve kezében az én már kissé megkopott Magen babám.

Ismerős volt pedig még nem láthattam ebben a ruhácskában, anyám nemrég kapta még át kellet alakítania az én kis madárcsontú testvérkémre, mégis mintha…

- Baj van Betty? Úgy állsz ott mint aki szellemet látott!

Nem akartam megijeszteni őket ezért elhessegettem az érzést és elmosolyodtam:

-  Nincs semmi csak elcsodálkoztam milyen szép is Liza mint egy igazi úri kisasszony!

Az évek úgy repültek mint egy pillanat elvégeztem az elemit majd a középiskolát sikeres okos és népszerű voltam, velem ellentétben Liza középszerű nem teljesített kimagaslóan de szinten alul sem. Nem lógott a lánybandákkal nem érdekelte a pom-pom lányság, egyetlen szenvedélye a természet az erdő volt. Ismert minden bokrot fát fűcsomót a házunk mögötti kis erdőben. Sokszor éreztem bűntudatot biztos miattam lett ilyen..mivel apám minden pofonját minden sértő szavát ő kapta, jómagam gyáván a háta mögé bújva hagytam.

Ő mindig megnyugtatott:

- Ne félj Betty, nem bánthat a szavaival majd én vigyázok rád! Te érzékenyebb vagy én elbírom..

Hagytam és nem féltem..

Hiába voltam jó tanuló nem sok esélyt láttam egy egyetemre. Apám véleménye szerint az asszonyok csak takarításra jók, kizárt dolognak tartott egyetlen pennyt is a lányai taníttatására költeni. Anyám meg örült ha a mindennapi betevőt megteremtette nekünk, nem várhattam segítséget.

Egy este Apánk nem jött haza nem furcsállottuk nemegyszer napokig nem láttuk a gyárból egyenesen az ivóba ment majd ki tudja hol töltötte az éjszakát, legtöbbször a gyár mellet a bozótban ájulásig lerészegedve.

Reggel az acélgyár egy képviselője ébresztett minket üzemi baleset történt egy halálos áldozattal. A szerencsétlenül járt munkás az apánk.

Technológiai hibáról rebesgettek az emberek meg arról szörnyű volt a dolog és nagy szerencse a szerencsétlenségben az egy áldozat, sajnálták az özvegyet meg a két árván maradt lányt.

Pedig apánk egyetlen jócselekedete morbid, de a halála…Anyánk életjáradékot kapott a gyár vezetőségétől meg egy jókora kártérítést ezzel ismerték el ők hibáztak.

Még az egyikünk taníttatását is állták, egyértelmű mehettem egyetemre.

Liza maradt én elmentem. Egyetemi éveim alatt igyekeztem sokszor hazalátogatni furdalt a lelkiismeret még egyikünk élte a nagyvilági életet a másikunk gondozza már öregedő édesanyánkat.

Liza boldognak látszott nem vágyott amire jómagam őt egy dolog boldogította az erdő, minden nap mint egy szertartásként kóborolt órákat, majd boldogan mosolyogva tért vissza.

- Mint régen Betty! Ahogy még az alkohol rabsága előtt apánkkal tetted.

Nem emlékeztem rá valaha beszéltem e  ezekről az időkről de biztos, honnan tudhatna máshonnan erről a testvérem? Mikor ő megérkezett akkor már a börtönben élt..

Lizával a hátsó tornácon álltunk és néztük az erdőt már a diplomámmal a zsebemben büszkén érkeztem haza.

- Büszke vagyok rád Nővérem! Ugye már sínen van az életed?

Bárcsak lehetne előre tudni szavaink következményeit…

- Igen Liza teljes mértékben! Igaz minden nap gondolok rá mennyire jó lenne ha….

Liza a kezét a számra tette ezzel belém fojtva a szót.

- Akkor jó munkát végeztem! – Hosszasan beszélgettünk anekdotáztunk felelevenítettünk minden szépet gyermekkorunkból így utólag csakis a jó emlékekről beszéltünk egyetlen szó sem esett a pofonokról a veszekedésekről.

Még mindig egy szobában aludtunk ki-ki a maga kis sarkában elalvás előtt Liza átszökellt az ágyamhoz jóéjtpuszit adni. Majd belesúgta a fülembe:

- Ne feledd Betty Magan az én babám!

Másnap későn keltem Liza ágya üresen tátongott rá jellemzően hibátlanul bevetve sehol egy gyűrődés vagy ránc.

Anyám nem furcsállotta a dolgot:

- Minden reggel így történik, elmegy beszélget a fáival majd visszajön. – bennem mégis furcsa érzések kavarogtak.

-  Anya! Éjjel furcsát álmodtam Liza jött el álmomban még jóval a születése előtt a kertben játszottam. Emlékszel? Az a kék fodros ruhát viselte amit mindig vasárnap adtál rá amikor templomba mentünk.

- Igen emlékszem, akkoriban volt egy képzeletbeli barátod még viccelődtünk is, a te Liza barátnőd testet öltött a húgodban.

- Arra emlékszel Liza első mondatára?

Anyám arcán mosoly futott át:

- Lehet azt elfelejteni? Más gyerek első szavai anya meg apa az övé: Magan az én babám.

- Az én Liza barátnőmnek is az volt a kedvence..és arra emlékszel mikor is lett nekem olyan képzelt társam?

- Természetesen nem sokkal az után, ahogy apád..- itt elcsuklott a hangja nem szívesen beszélt apánkról – nem kertelek elkezdett vedelni.. Addig minta apa volt imádott minket nem tudom emlékszel e de képes volt veled órákat lapulni a fűben őzre lesve olyan boldogan szaladtál mesélted milyen álatokat láttatok hogy utánozta apa a vadgerle huhogását természetesen veled elhitette baglyot hallottatok. Legalább annyira imádtad az erdőt mint Liza. Aztán minden megváltozott nem vitt többet de te vágytál oda egyedül nem mehettél..Később jött a te Lizád apád meg tudod.. De halottról jót vagy semmit.

Tudtam ezzel anyám lezárta a beszélgetésünket. Bement a konyhába ebédet készíteni én a tornácon álltam vártam haza a testvéremet…

Fájdalmas volt a felismerés nem jön többet vissza Magan a lépcső alján ült arccal az erdő felé akkor megértettem mindent…

Két hétig tartott a kutatás az erdő és a környező hegyek nagy részét átkutatták a közeli bányatavat is átvizsgálták a búvárok, nem találták…A hatóságok kiállították a halotti anyakönyvi kivonatot.

A városi temetőben üres koporsó került a sírba az apánké mellé. Sokan eljöttek mindenki szerette a kedves Elizabetht-et. A temetkezési vállalkozó honnan is tudhatta volna sosem szólítottuk így.

A sírkövén is Liza szerepelt… Nem sírtam a temetésén…Nem Őt temettük csak egy üres fadobozt. A kezemben szorongattam valamit egy elfoszlott régi fakó rongybabát.

A hivatalos szertartás végeztével évtizedek óta először kimentem az erdőbe a bokrok és a szellő simogatta a bőrömet nem fenyegetve szeretetteljesen. A két babát leültettem egy sziklára ott ahol a legsűrűbben nőttek a fák.

- Köszönök mindent! Aki lettem azt csakis neked köszönhettem! Szeretlek Liza sosem felejtelek! Hoztam neked valamit… Magan a Te babád!

Most öreg vagyok úgy érzem eljött az idő amikor elhagyom ezt a földet a vallomásom elején azt írtam magányos.. Sosem voltam. Az erdő jóságos szelleme mindig velem van testet öltött

mert szeretett..Ahogy befejezem az írást elindulok utoljára még érezni akarom az érintését a bátorító simogatását…

Anne Wood

Budapest- Miskolc 2008-2011