Egy boszorkány könnyei

Egy boszorkány könnyei

Azt mondják ha úgy fújsz el egy gyertyát,hogy az füstöl valahol sírva fakad egy boszorkány…

A boszorkányok is sírnak, mert nem minden boszorkány rossz,nem mindegyik hord hegyes kalapot és fekete köpenyt, vannak jó boszorkányok, akiknek a szívében szeretet él.

Jobban mondva minden boszorkány jó, csak a körülmények teszik rosszá őket.

Molly is jó boszorkánynak született, udvara volt a holdnak amikor édesanyja vajúdni kezdett, a tapasztalt bábaasszony tudta, egy különleges gyermek jön a világra. Csak azt nem látta amikor a sápadt arcú égitest vérvörössé vált.

A leány egyszerűen nevelkedett, mit sem tudva különlegességéről, úgy élt mint mindenki más, egyszerűen csak jobban szerette a magányt, az erdőt a mezőt és a vízesést.

Még a többi gyermek játszott, ő az erdőt járta hallgatta a szél meséjét, a vízesés énekét, tudta ő oda tartozik nem a visítozó gyerekhadba.

Hamarosan már nem tűnt fel senkinek mássága, jobban mondva mégis… A helybéli füvesasszonynak szemet szúrtak Molly erdei sétái az esdőben járt önfeledt táncai.

Egy ilyen erdei kirándulás alkalmával elegyedtek szóba először:

- Szervusz Molly! Hát te mi járatban erre? – véletlennek tűnt a találkozás de nem volt az, Lorenna már tudta Ő fajtája a lány, segítenie kell a kiteljesedésében.

- Jó napot Lorenna asszony! Csak sétálni támadt kedvem, és olyan szép az erdő.

- Na akkor sétáljunk együtt , gyere megmutatom a legszebb helyeket, gyűjtünk egy két gyógynövényt már fogytán vannak a készletek.

Molly örült a lehetősségnek nem is sejtette milyen gyönyörű és keserűsségekkel teli utazás vár rá.

Lorenna megtanította a gyógynövények használatát, a gyógyítás képességét, és azt ki is ő valójában.

Évekig volt a mestere, mindenre megtanította amit egy vajákos asszonynak tudnia kell.

Egyik este a kandalló előtt üldögéltek  gyógyteát iszogatva, amikor már a fiatal felnőtt Molly feltette azt a kérdést ami évek óta foglalkoztatta:

- Lorenna még sosem láttalak a vasárnapi misén. Miért? – eddig nem volt bátorsága megkérdezni .

- Mert nekem nem kell templom, hogy az Istenemet imádjam. Molly én nem csak egy egyszerű füves asszony vagyok , én papnő vagyok boszorkánynak születtem , majd engedelmeskedtem az Istennő hívó szavának. Az én templomom az erdő, az én miseborom a hegyi patak kristálytiszta vize. Molly ne félj látom megriadtál, a boszorkány nem rossz, nem árt a szeretet a legerősebb mágiánk. Gyere leányom megmutatom ki vagyok, és ki vagy te.

A lány mindenre számított csak arra nem ami következett, a tornácra mentek Lorenna széttárta a karjait:

- Látod mindezt: a fákat, a hegyeket, az eget a csillagokat? Ezek vagyunk mi, a minden és a semmi. Bármerre nézel minden a Teremtőt és az életet dicséri. Minek kellene kőből építenünk templomot, amikor már megadatott nekünk?

- Lorenna a boszorkányok rosszak… rontást hoznak, paráznák megmérgezik, a vizet elrabolják a gyermekeket..az ördöggel cimborálnak, te nem lehetsz ilyen! – Molly nem akart hinni a fülének, Lorenna-nál jobb tisztább lényt még életében nem látott.

- Nem is vagyok! Jaj, csacska lány, minden ember gonosz és rossz, mert van közöttük tolvaj meg gyilkos? Ugyanígy van, a boszorkányokkal is vannak, akik eltévelyednek, akiket a dühük és a keserűségük irányít, ők sem rosszak, csak letértek a helyes útról. Mindig nagy a csábítás, de egyet ne felejts, bármit hangsúlyozom, bármit megtehetsz, csak ne árts vele senkinek.

Az elkövetkező évek is tanulással teltek, de már más tudást szerezhetett meg a lány. Lorenna jó tanító volt minden tudást átadott amit kellet. Az évek repültek mintha csak hópihék lettek volna a téli szélben. 

Eljött az idő amikor a tanítvány mester nélkül maradt. Lorenna érezte a vég eljövetelét:

- Ne sirass Molly nincs miért, hazatérek, eggyé válok az Istennővel, tovább élek az erdő fáiban a források vizében. Egyet kérek, a mi szertartásunk szerint adj át engem a teremtőnknek. Rakj máglyát a folyóparton, majd járj örömtáncot, és emlékezz mindarra, amit tanítottam neked. Még egy: mindig maradj jó, bármit is hoz az élet sose felejtsd az alapszabályt. Soha ne árts senkinek.

Lorenna csendben ment el, Molly követte az utasításokat, igaz az örömtáncot nehéz szívvel járta el, de nem siratta mesterét, tudta mindig vele marad.

Hamarosan megszokta a kisváros az új füvesasszonyt, szépen lassan belefolyt a mindennapokba, megkeresték gyógyfüvekért,segített ahol tudott. Sosem volt egyedül, de mégis magányosnak érezte magát, hiányzott valami vagy inkább valaki.

Egy nagyon hosszú tél után a tavaszi nap első sugaraival érkezett, átutazóban volt segítségre szorult ő is és a lány is. Timothy mindaz volt amire a boszorkány szíve vágyott, előtte nem kellet titkolóznia.

Évekig éltek összhangban, Molly sosem volt még olyan boldog, mint akkor igaz titkolni kellet a szerelmüket, nehogy az emberek szájukra vegyék őket. Igaz az ő vallásuk szerint megtartották esküvőjüket. Az erdei tisztáson május első teliholdjánál, boszorkány szertartás szerint egybekeltek.

Sosem szegte meg tanítója által felállított erkölcsi normákat, igyekezett úgy élni és úgy hasznosítani különleges erejét hogy azzal csakis jót cselekedjen. Egészen addig az estéig.

Timothy megváltozott, egyre többet járt be a közeli városba, már nem szeretett az erdei házban élni, elvágyott a szíve.

- Elmegyek Molly..

- A városba? Hozni kellene egy két dolgot, mindjárt összeírom.

Útjára engedte kedvesét. A távolodó férfit nézve beléhasított az érzés: nem jön vissza.

Napokig várta előfordult máskor is hogy Tim késlekedett, de még olyan nem hogy ne térjen vissza szerelméhez. Nem sírt, ahogy akkor sem amikor Lorenna elment, fájt az is de ez más fájdalom volt,úgy érezte megszakad a szíve.

Egyik éjszaka álmodott furcsa rémisztő álmot, egy örvényben sodródott majd az örvény lassulni kezdett, s földet ért, de nem a jól ismert erdőben egy kopár síkságon, ahol nem volt más csak egy sötét alak. Nem félt inkább kíváncsi volt. Túl távol volt az alak hogy hallja de mégis tisztán értette minden szavát:

- Amikor szétvetnek az érzések, amikor rettegsz, bizonytalannak érzed magad vagy csak szomorúság telepszik rád... nincs akinek elmond, akkor jössz rá mennyire magányos is a szíved. Add nekem szíved fájdalmát…Add nekem a könnyeidet…

- Meg tudod szüntetni ezt az égető érzést amit idebent érzek? Ki vagy Te? Az Istennő küldött könyörületből?

- Istennő ? Ugyan már, magadra hagyott a fájdalmaddal!- mint a mennydörgés úgy dübörögtek szavai a sötét alaknak- Megvan a képességed a visszavágásra. Mért nem élsz vele?

- Mert nem árthatok… -Molly térdre rogyott még sosem égette így a fájdalom.

- Add nekem a könnyeid, és én megadom neked a lehetőséget a visszavágásra…

A lány zokogni kezdett, patakokban folytak a könnyei és még valami más is a fájdalma…

Másnap gyertyát öntött feketét,nagy gonddal készítette. Úgy érezte most jóvátételt vehet minden elszenvedett percért.

Mindent úgy tett ahogy a sötét alak mondta, nekiadta a könnyeit de a szíve még mindig ólomsúllyal nehezedett a mellkasában.

A telihold besütött a pajta ablakán, az oltáron a pentagram fordítva  felrajzolva,  öt szegletén öt fekete gyertya égett.

- Megátkozlak Téged ki  ezt a fájdalmat adtad, megátkozom mindazt mi szívednek kedves!

Elfújta a gyertyákat a fekete füst a magasba szállt, és a boszorkány könnyezni kezdett.

A szirt mementóként magasodott az öböl felé, Alexander szikla a hivatalos megnevezése. A helyiek csak a szerelmesek sziklájaként emlegették. Mivel sok megtört szív itt kereste a megnyugvást. A tenger mindig haragosan mardossa a szirt alatt a partot, az éles kövek a biztos halál ígéretét hirdették.

Az autóban dübörgött a zene, mindenki vidám volt és jókedvű.

- Biztos ma van az a nap?- A sofőr biztos kézzel de gyorsan vezette az autót a szirt felé.

- Százezer százalék, ha csendben maradunk és figyelünk, láthatjuk ahogy leugrik az a nő a szirtről.

Évek óta terjedt egy városi legenda mi szerint minden évben egy nő leugrik a szikláról, többen látják de a holtestét sosem találják. A rendőrség már nem jön ha értesítik őket.

-A legenda szerint, egy boszorkány akit elhagyott a szerelme, és bánatában megátkozta őt, de a bűntudata nem hagyta nyugodni és véget vetett az életének. Elég sokat ültem a könyvtárba, mire kiderítettem melyik is az a nap.

-Te és a könyvtár… Ugyan már…

- Nem fog itt történni semmi! Ez is csak egy városi legenda!

Az autó begördült a megadott helyre, a zene már nem üvöltött, csendben figyeltek.

Nem sokkal később Molly megjelent lassan komótosan elsétált a szirt széléhez. A szíve fájdalommal volt tele, a lelkét bűntudat gyötörte, más vágya nem volt csak egyé válni mesterével.

Nem tudhatta, ez nem lehetséges mivel büntetése: az idők végezetéig cipelje tettének súlyát, és minden évben végigélje a szenvedést, amit akkor érzett amikor eldobta magától az Istennő legnagyobb ajándékát az életét.

Immáron négyszázötvenedszer elsétált a szírt széléhez, lenézett a mélybe majd könnyes arcát az ég felé emelve könyörgött mesteréhez megbocsájtásért.

-Lorenna, nem tartottam meg az ígéretemet, ártottam! Kérlek bocsáss meg nekem!

Majd egy lépést tett előre és elnyelte a mélység.

A tinik szájtátva bámulták a jelenetet, az egyik lány egy könyvtári könyvet szorongatott a kisváros helytörténeti könyvét.  Molly legendájánál könyvjelző volt. A legenda utolsó sora szerint, a megtévelyedett boszorkány emlékére, ha úgy fújsz el egy gyertyát hogy füstje van, valahol egy boszorkány sírva fakad, neked adja a könnyeit.

Anne Wood Miskolc 2012-02-11

A Gonosz menyegzője

Hosszú hallgatás után itt a legújabb novella:)
Teljesen nyers még nem javított:)

                                                           A Gonosz menyegzője

Az éjszaka jéghideg karmaival belemart a hazafelé sétáló nő vacogó testébe. Vékony pincérruha, egy szövetkabát ennyi volt az öltözéke nem messze lakott a gyorsbüfétől ahol dolgozott. Már bánta a délutáni meggondolatlanságát, vastagabb harisnyát kellet volna választania. Már csak 50 méter és otthon van. Igaz nem a Portland legszebb negyedében lakott, mégis tisztaság volt a házak egyszerűek és takarosak voltak /hála a házmesterek gondos kezének/ a közbiztonság meg kiváló.

Ezért is lepődött meg az árnyékból előbukkanó férfi láttán.

-Jó estét hölgyem, tudna nekem tüzet adni?

A férfi kezében a hosszú barna cigaretta alátámasztotta kérése valódiságát. Kate széthúzta kabátját pincérkötényéből előhalászta öngyújtóját.

-Parancsoljon!- meggyújtotta az öngyújtóját majd nyújtotta a férfi keze a kezéhez ért. Mintha villám csapott volna belé…

Másnap reggel fáradtan ébredt ránézett az ágy melletti órára már majdnem egy óra volt.

-Uram isten mindjárt elkések!- kipattant az ágyból gyorsan beállt a zuhany alá egy szerelmes dalt dúdolgatott újra élte az előző éjszakát…

A sikátorban való találkozás után a Férfi bemutatkozott neki Adamnak hívták egy barátját várta az utcán már órák óta álldogált teljesen átfagyott elmenni nem mert, megígérte megvárja. Igaz a barát is csak negyed órára ugrott el az egyik hölgyismerőséhez.

Kate megsajnálta a férfit álldogálni a sötét hideg sikátorban egyedül…

-Van itt nem messze egy éjjel nappal nyitva tartó kávézó igaz pocsék a kávéjuk de legalább meleg. Jöjjön, igyunk egyet, ha az ablakhoz ülünk idelát, nem tud megszökni a barátja!

-Jaj nem akarom feltartani, nehogy gond legyen, ha nem ér haza időben!

-Ne aggódjon a macskámon kívül más nem vár otthon, Ó meg maga a megtestesült lustaság észre sem veszi ha kések egy kicsit!

Elindult a kávézó felé háttá állt a Férfinak nem láthatta annak mosolyát. miközben eltaposta a cigarettát.

-Na ez könnyebben ment mint gondoltam..

-Parancsol?

-Jaj csak magamban dünnyögtem. Megköszöntem kedves barátom pontatlanságát, csakis neki köszönhetem, hogy megismerhettem Kate!

A lánynak nem rémlett hogy bemutatkozott volna, kezdet megijedni amikor a széttárt kabátjára esett a tekintete. Munkaruhában volt a blúzára tűzve egy arany névtábla hirdette büszkén tulajdonosa nevét.

Az éjjel maga volt a tökély. A kávézóban jobban szemügyre vehette Kate a férfit, egyszerűen gyönyörű volt nemes arc hosszú fekete haj a tarkóján copfba fogva.

Fel sem foghatta mit lát benne az egyszerű mainei lányban egy ilyen férfi.

Nem volt csúnya de egy világszépe sem, sovány mondhatni csontos volt seszinű haja állandóan kócos szénakazal benyomását keltette, hiába is próbálta kiegyenesíteni a párás levegő miatt újra rendetlen csigákba ugrott.

Mégis őt akarta Adam ezt egyértelműen a tudtára adta a háza kapujában váltott forró csókkal.

Nem tudta mi ütött bele de felhívta tudta mi lesz a mese vége, mégsem érzett bűntudatot sem szégyent.

Felemelő egyben lesújtó volt az együttlétük. Felemelő, mert a gyönyör azon tájain jártak ahová nem sokan jutnak el életük során. Lesújtó, mert semmi nem tart örökké még ez az utazás sem.

Hajnalban érezte mikor kikelt mellőle a férfi, tudta elmegy és azt is soha nem látja többé. Nem hallotta az ajtó jól ismert nyikorgását csak Lucy cica hangos fújását, támadó nyávogását.

Most ahogy kilépett a zuhany alól tudatosult benne az ajtó záródásának hiánya.

-Biztos elaludtam…nem csodálom, amennyire kimerültem…

Kapkodva készült gyorsan bekapott egy-két falatot sebtében felöltözött rakott  Lucy tálkájába ételt, biztos valahol lustálkodott. Neheztelt magára, még a szokásos simogatásra sem maradt ideje, majd este bepótolják.

A munka villámgyorsan telt furcsa nap volt valahogy furák voltak a vendégek. Fekete ruhába öltözött fiatal lányok.

A shef még viccelődött is:

-Mi van temetés volt? Vagy Portland összes ütődöttje idetalált?

-Menj már Greg! Mit tudunk mi a mai fiatalokról, ki tudja, lehet ez az új módi.

-Tudod mit Kate jó nekem a régi. Olyanok, mint a siratóasszonyok, vagy mint Dracula összes menyasszonya egyben!

Valóban mind lányok voltak fiatalok és valahogy mégis idősek.

-Igazad van, hátborzongatóak de nem mindegy ki adja nekünk a borravalót? Nem hangoskodnak csendben ülnek iszogatják a kávéjukat meg megeszik az ehetetlen hamburgeredet!

-Visszasírnád, ha nem sütném többé!

Kate kedvelte a férfit, egyszerű volt hatalmas szívvel. Mindig volt egymáshoz egy-két kedves szavuk, szinte már párként tekintettek rájuk a kollégák. Szurkoltak nekik ügyesen úgy intézték, mindig legyen pár pillanatuk kettesben. Ennek köszönhetően történt meg az a buta kis csók a konyhaajtóban. Nem is volt igazi inkább csak egy puszi de egy kicsit hosszabb érzékibb. Ha tudták volna mibe kerül ez a meghitt pillanat inkább meg sem tették volna…

Greg hamarabb kezdte a munkát a többieknél hamarabb is fejezte be. Feltett szándéka volt az edzőterem után visszajönni, haza akarta kísérni Kate-et. A mai nap áttörés volt az a kis semmiség végre megtörte a jeget.

A hátsó ajtón távozott mint mindig ahogy kilépett megcsapta a dermesztő szél összehúzta a bomberén a  cipzárt. Hanyagul vállára dobta sporttáskáját majd elindult az egyre növekvő sötétségbe. Nem vette észre az egyik kapualjban álló, barna vékony cigarettát szívó férfit.

-Jó estét Gregory! Tudod a középkorban mit csináltak azokkal akik az uralkodó ágyasára rá mertek nézni?

Greg a döbbenettől hirtelen megszólalni sem tudott. A semmiből előtte termet egy fekete kabátos alak aki a nevén szólítja akit még életében nem látott.

-Kivájták a szemét majd forró ólmot öntöttek a szemgödrébe, büntetésből mert szemet vetett a tiltott nőre.- körbe járkált a döbbenettől még mindig mereven álló szakács körül- Ha mindez nem lett volna elég elrettentő, a piactéren felnégyelték intő példának a többi ifjúnak! Ejnye Gregory vagy inkább Greg? Most mit csináljak veled? Szemet vetettél az ágyasomra…

-Maga megőrült!!!! Össze - vissza beszél!!! Mit akar tőlem? Nem is ismerem magát!

-Nem, de hű követőim figyeltek, vigyáztak a menyasszonyomra, a leendő hercegnőre…

Ugyanúgy ahogy a férfi a sötétségből szépen lassan újabb alakok bontakoztak ki. Lassan szabályos kört alkotva a két párbajozó körül. Mert az volt ez a javából csak a kihívott hátránnyal indult a kihívóval szemben.

-Uram Isten! Hiszen ezek azok a fura nők a büféből!!! Mi ez valami szekta? A hülyék társasága?- gyenge próbálkozás de remélte időt nyer. Kezdte belátni ez nem tréfa hanem véresen komoly…

-Kegyes leszek hozzád… Gyors halálod lesz…- közelebb lépett kezét a férfi arcához tette.

Greg mozdulni akart ütni, rúgni mivel fizikailag erősebb volt ellenfelénél valami furcsa bénultság megakadályozta. Érezte a kezet az arcán és még valami mást is-félelmet- amit a gyermek érez elalvás előtt amikor meg van győződve a mumus ottlétéről.

Meglátta támadója igazi arcát élete utolsó pillanatában újra gyermek volt aki találkozott a szörnyeteggel a szekrényből. Majd jött a jótékony sötétség….

Eljött a műszak vége Kate nem kis csalódottságára nem várta senki a hátsó kijáratnál. Bízott benne a délutáni intim pillanat után valaki hazakíséri. Cigarettára gyújtott úgymond időhúzásként Greg nem tudhatta pontosan mikor is végeznek a délutános felszolgálók.

-Ez is csak egy kifogás! Ne legyél Liba!

-Tudtad szép hölgy aki magában beszél az magányos?

Adam lépett elő a sötétségből a lány mindenkire számított csak Rá nem.

-De mért is lennél te magányos? Hisz itt vagyok neked!

-Reggel szó nélkül távoztál… Nem tudtam mire számítsak..- Mi a fene van velem? Mit agonizálok itt? Tényleg lelépett, egyetlen szó egy puszi nélkül.- A gondolatok cikáztak a fejében.

-Aludtál Hercegnő. Nekem mennem kellet. Nem akartam megzavarni az álmodat.

Az éjjel ugyanúgy telt mint az előző ha lehet még nagyobb  szenvedéllyel még őszintébb sikolyokkal. A reggel valahogy más volt. Valami hiányzott… Kate nem gondolkozott mi hiányzik a kimerültség győzött.

Megint későn kelt a forgatókönyv ugyan az volt: rohanás a zuhany alá, gyors ebéd kapkodva készülődés. Nem véletlen választotta az állandó délutános műszakot utált korán kelni a magányos estéktől egyenesen a hideg rázta. Csak Lucy cica volt neki eddig…

-Apropó, macskaetetés!- majdnem megfeledkezett szegény jószágról…-Lucy! Cic cic cic, cicukám gyere a gazdihoz!

Nem jött az előző nap kirakott étel is érintetlen volt. Kate kezdett megijedni, nem szokott ilyet  az ő hófehér perzsája. Kereste mindenütt nem találta minden ablak zárva volt el nem szökhetett, egy lehetőség maradt: Adam távozásakor kisurrant mellette.

-Na majd a hasad hazahoz!- mégis mikor lefele lépdelt a lépcsőn minden emeletnél bekukucskált a folyosóra hátha ott lustálkodik Őkelme.

-Mindegy majdcsak meglesz.- nem is tudta magát akarta megnyugtatni vagy a cicát, ahogy kimondta a szavakat, mindenestre neki indulnia kellet. Ha kirúgják nem telik majd cicakajára.

A hófehér macska épp akkor lehelte ki a lelkét az oltáron, a szertartást végző papnő mint egy végszóként felemelte a még meleg vértől csöpögő szívet majd urához lépet meghajolt egy ezüst tálcára tette. A fekete köpeny alól egy emberinek még jóindulattal sem mondható karmokban végződő kéz nyúlt ki megragadta majd a szájához emelte a véres szervet.

Egy harapásra befalta.

-Kate az enyém vagy menyasszonyommá tettelek! Mostantól a nászunkat háljuk. Akene papnőm gyere ide! Készítsd elő az esküvőnket szombat éjjel, minden hívemnek bemutatom az utódom anyját! Ti meg alávaló népség- szemével körbejárta a termet – abban a kegyben részesültök: velünk ünnepelhettek!

Megfordult a tömeg felhördült már nem a pokol teremtménye állt előttük Adam a jól ismert Black Metál bár tulajdonosa.

-A holnap esti buli más, a Menyegzőm, szeretném ha az alkalomhoz megfelelő hangulat várna. Akene a te feladatod mindenről gondoskodni! Most menjetek, vigyázzatok az arámra hamarosan feledhetetlen éjszakája lesz….

Greg nem ment be dolgozni az egész Büfé felbolydult, a telefont sem vette fel, a főnök személyesen is elment a lakóhelyére, nem találta otthon.

-Furcsa még sosem volt ilyen gond vele. Na egy kis átszervezés és minden megy a maga útján. Kate tied a pult Magen te a konyháért felelsz. Hozok egy gyakornok szakácsot nehéz munkanap…Holnapra kerítek egy új konyhafőnököt. Hajrá Lányok ügyesek legyetek!

A főnök elviharzott akár a hurrikán jött mindent felforgatott majd továbbállt.

-Jellemző!- Morgolódott Magen- De a hétvégi fizetési csekkünkön nem fog látszani a nehéz nap!

-Ne morogj. biztos nyomós oka van Greg-nek amiért nem jött. Kibírjuk.

Elnyomták a cigarettájukat, munkába álltak. Kate alig várta a műszak végét tudta érezte a ma éjjel is a szerelemé.

Akene dühöngve tüntette el a nemrég lezajlott szertartás romjait, a macskatetem már kezdett megmerevedni. Akkora erővel vágta a sikátor falához, ha már nem lett volna szegény állat halott most biztos kilehelte volna a lelkét.

- Meg kell akadályoznom!!!! –Észre sem vette,hogy fennhangon beszél, ha lett volna szíve, akkor az most biztos megszakadt volna….

Már rég nem voltak érzései, nem is emlékezett már rá mikor érzett utoljára szerelmet, örömöt vagy bánatot.

Réges rég egyszerű farmerlány volt aki többre vágyott mint amit az 1800 as évek Kensese adhatott. Akkor ismerte meg Őt, hittérítőként érkezett a poros kisvárosba aminek már a nevére sem emlékszik. Azt hitte az igét hirdeti, az Isten igéjét, még a gondolatra is nevetnie kellet a jóságos. a megértő, a bölcs, ha az ő útját járta volna már rég az enyészet enné csontjait, senki nem elékezne már rá. Mekkora volt a meglepetése amikor a biblia helyett a paráznaság eszméit ismertette meg az ártatlan kislánnyal.

Nem értette miért olyan fontos ez a menyegző, mért épp most?

Évszázadok óta él és bolyong a világban, több mint kétszáz éve vele teszi, soha egyszer nem utalt arra: vágyna egy utódra.

De ha ez így is van ki más lehetne tökéletesebb mint ő Akene! Az a nő akit életében nem érintett más férfi csak az ő Ura, aki vérével táplálta igaz cserébe megkapta az örök fiatalság és a hallhatatlanság lehetősségét. Nem engedheti… nem alázhatják meg így!!!!

Már tudta mit kell tennie, visszatért a titkos szentélybe készült a nagy eseményre csak kérdés kinek lesz a nagy napja, reménye szerint az övé!

Nehéz nap volt, Kate úgy érezte mintha körbejárta volna a földet az egyenlítő mentén de nem egyszer hanem kétszer. A furcsa feketébe öltözött nők és férfiak szinte özönlöttek ma a Büfébe és mind olyan furcsán nézett rá, sőt mintha az egyik meg is hajolt volna előtte. Megdöbbentő volt, ugyanakkor hízelgő is.

Magen zsémbessége nem hogy csökkent volna egyre erősödött a nap folyamán. A gyakornok szakácsot akit a főnök küldött szabály szerűen üldözte, mintha Ő tehetett volna Greg távollétéről.

-  Ha holnap reggel nem jön ez a lókötő esküszöm jobban teszi ha lemegy a térképről!!!- Volt valami az asszony szemében amiből Kate tudta komolyan gondolja.

- Nyugi Drága! Holnapra előkerül! – Valahogy maga sem hitte el de nem akarta egész úton Magen hisztijét hallgatni –Hol van Adam? Csalódottság érzése járta át, nem tudta mért de ugy érezte a mai éjjel valamiért különleges lett volna.

Gyorsan hazért, semmi másra nem vágyott csak egy forró zuhanyra, a cicája dorombolására, na meg őszintén: arra hogy jól kibőgje magát.

Az első dolog amit megérzett a cigarettafüst volt, sosem dohányzott a lakásban. Valaki van odabent, szíve zakatolt egyszerre reménykedett és rettegett.

Hangtalanul osont a hálószoba felé onnan jött a füst a szoba közepén Adam állt dühösen szívta vékony barna cigarettáját.

- Késtél!- hangja keményen és hidegen csengett.

- Nem tudtam, hogy vársz rám. –annyira szánalmas volt a mentegetőzése nem is hibázott de mégis úgy érezte ezt kell tennie.

- Jól van ne húzd az időt! Vedd fel ezt a ruhát és induljunk, várnak Ránk!

Kate úgy érezte magát a nehéz bársonyruhában mint egy hercegnő, mint az éjszaka hercegnője.. Ez a hasonlat jutott eszébe.

Egy limuzinban ültek, Adam pezsgővel kínálta.

- Mit ünnepelünk?

- A szerelmet Drágaságom! A mindent elsöprő vágyat és a beteljesülést. – Adam mosolya sokat sejtetet.

Az autó egy emberekkel teli szűk utcába hajtott be a tömeg úgy vált ketté ahogy Mózes és a menekülő zsidók előtt a Vörös Tenger.

- Üdvözöllek Nálam! Ez az én kis aranybányám!- mint egy végszóként kinyílt az ajtó. Ahogy kiszálltak a tömeg felzúgott majd egyetlen pillanat alatt hallgatott el a férfi egyetlen kézmozdulatára.

- A ma este különleges, aki bebocsátást kap olyan élményben lesz része amiben még soha! Küzdjetek meg a sikerért! Győzzön a legjobb!

belekarolt a lányba majd bevonultak. Kate hátrapillantott a tömeg egyetlen hömpölygő masszaként áramlott a bejárat felé, a biztonsági emberek erejüket megfeszítve tartották vissza a tomboló embereket.

- Mire volt ez jó? Össze fogják taposni egymást! Meg egyáltalán milyen hely ez? Ezek a fiatalok mind feketében voltak tele tetoválással hosszú hajjal szegecsekkel!

- Mint mondtam ez az én kincsestáram, nem csak anyagiakban bővelkedhetek itt, megkapom az életüket az erkölcsüket. Ez az én Black Metal klubnak álcázott lélekdarálóm. Nem mondom, hogy az Isten hozott mert nem lenne helyén való. Elégedj meg annyival: életed legszebb pillanatait itt éled meg.

- Ha veled vagyok Adam, minden pillanat szép!- Volt valami furcsa a lány mosolyában és hangjában, de a férfi elengedte a füle mellet. – Biztos fél.- ez járt a fejében meg Akene. reméli az asszony mindent előkészített, nem szeretné már sokáig váratni menyasszonyát.

A szentélybe lépve Adam-et meglepte az üresség sehol egy hívő csak az oltár de az úgy ahogy kérte és Akene fekete szertartásköpenyben.

- Miért nincs itt senki? Papnő nem ezt kértem tőled!!!- Haragjában nem is figyelt Kate-re

- Azt akartad Uram, a menyegződ tökéletes legyen, nem akarhatod a söpredék előtt elhálni nászodat! Csak én vagyok méltó szemtanúnak a nászodhoz. Majd később ünnepelsz híveiddel.

- Hmm mindig meglepsz Papnőm, azt hittem nem vagy képes gondolkodni de tévedtem!

Akene mindent elsöprő haragot érzett, nem elég hogy idehozta ezt a nőt de még ócsárolja is előtte, megérdemli ami rá vár! Vigyáznia kellet tudta, ha akarja az ő Ura úgy olvas benne mint egy nyitott könyvben takarnia kellet szándékait, egyetlen esélye van a meglepetés ereje.

Adam Kate felé fordult:

- Gyere kedvesem ne félj! Megajándékozlak! Azzal h asszonyommá teszlek az a megtiszteltetés ér,hogy világra hozhatod utódomat, cserébe megkapod azt amire minden emberi lény vágyik..- Itt hatásszünetet tartott- Pénzt, befolyást, hatalmat az emberi lelkek felett és ami a legfontosabb: örök életet!

Az asszony lehajtott fejjel követte Adam-ot az oltárhoz nem ellenkezett, nem viakosott felesleges lett volna túlerőben voltak.

Jöjjön aminek jönnie kell….

Akene megkezdte a szertartást Adam és Kate egymással szemben álltak kéz a kézben egymás szemébe nézve, egy rég elfeledett nyelven varázsigéket kántált, szinte levegőt sem vett.

Némelyik strófánál fellobbant egy eddig félhomályba merülő kőedényben a tűz , majd amikor mind a tizenhárom edényben lobogott a tűz, a démon levetette emberi arcát.

Kate felsikoltott, a gyönyörű férfi helyett egy szürke hüllőszerű lény fogta a kezét karmokban végződő keze pokoli szorításából nem volt menekvés, már bánta amiért nem menekült amikor még lehetett.

Akene erre a pillanatra várt az átalakulásra most sebezhető…Köpenye alól előhúzta az egyetlen eszközt amivel sebet ejthet a pokol eme teremtményén. Elég ha megsebzi, minél többször, attól meggyengül, majd utána a szívébe döfi a tört.

Épp lesújtott volna amikor valaki megfogta a csuklóját, Kate volt az.

Egyetlen mozdulattal kicsavarta a papnő kezéből a tört, elmélyülten nézegette majd amikor már úgy érezte ezek ketten túlvannak a sokkon megszólalt:

- Jaj Adam mert most épp így hívatod magad ugye? Ennyire Ostoba lennél? Ezer év nem volt elég arra, hogy bölcsebb legyél?

- Ki vagy te? –A démon egyszerre volt dühös és meglepett.

- Ismersz régóta, valamikor régen együtt néztük ahogy ez az ostoba emberi faj elkezdte útját, amikor a 13 ősi gonosz még nem volt elzárva, amikor még a káosz uralta az eget és a földet. Akkor is ostoba voltál most sem változtál.

Adam szólni akart de a nő leintette…

- Emberi lénnyel akarod elhálni a nászt? Ugyan már hisz a papnődben sem bízhatsz! Látod elárult volna. Miért? Szerelemből, fene nagy gőgödben nem vetted észre mennyire kötődik hozzád, de nem tiszteletből, igaz azt hitted kiölted belőle az érzelmeket, ki de ezzel csak a feléd táplált szerelmet erősítetted.

Akene ne hidd, hogy meg tudtad volna ölni hamarabb lehelted volna ki szánalmas emberi lelked roncsit, mintsem a szívének nevezett szervbe vágtad volna a kést.

Nyugodj meg megteszem helyetted rég meg kellet volna tennem, már sok évszázaddal ezelőtt.

Majd mielőtt a másik lény tehetett volna valamit a mellkasába vágta a tört. A démon halálhörgése mint ezer ember sikolya egyszerre volt rémisztő és sajnálatra méltó.

Akene a kezdeti sokk után megértette imádottja haldoklik, zokogva borult a vergődő testre.

- Megölted!! Mért kellet ezt tenned?- próbálta kihúzni a tört az Ura testéből de az egyé vált vele majd kezdett megkeményedni az eddig puha test majd elporladni. Kate fújt egyett és Akene kezeiből elillant ami megmaradt a szeretett lény utolsó porszeme is.

- Állj fel papnő! Szabad vagy! Most dönts szolgálsz engem vagy az enyészeté leszel!

Felesleges volt a kérdés a percekkel ezelőtt még üde fiatal nő egy százéves töpörödött vénasszonnyá vált, a szemében ott volt a válasz.

Kate felnevetett:

-Ostoba némber! Pusztulj!- Felemelte kecses kezét majd kékes lángok csaptak fel Akene testéből. – Emberek sosem fogom megérteni Öket!

Megrázta magát szelíd külseje helyett egy vad dögös nővé változott a fekete nehézbársony ruhából szűk bőrruha lett. Tudta tiszteletet parancsoló a külseje ez kell most ide.

Kitárta a kétszárnyas nehéz faajtót mintha csak papírból lettek volna, kint üvöltött a zene.

Megállt az erkélyen egyetlen csettintésére elhallgatott a ricsaj.

- Adam különleges estét ígért nektek, sajnos ő elhagyta ezt a helyet, Kate vagyok mától enyém a Klub ma este mindenki a vendégem! Igyatok az egészségemre, élvezzétek az estét és egymást még tudjátok!

Újabb csettintés minden a régi a zene még hangosabban üvölt a tömeg még jobban tombolt.

Kate elégedetten nézet végig az Ő kincsesbányáján…A kifogyhatatlan éléskamrán, mert mint mindig a gonosz sosem alszik, ráadásul folyton éhes…..

Anne Wood 2011-12-26.

"Úgy tartják, hogy a "Halottak nem mesélnek".....Ez azt is jelenti, hogy nem LÉLEGEZNEK?

A történetem 10 évvel ezelõtt kezdõdött, amikor 14 voltam. Egy hatalmas öreg házban éltem Londonban, a szüleimmel, két nõvéremmel, és idõsebb unokahúgommal.

Ezen a különös éjszakán, az idõsebb nõvérem, Debbie, az unokahúgom, Amie, és én voltunk az egyetlenek a házban, és ideje volt, hogy Amie-t ágyba tegyük. Miután jó éjszakát kívántunk neki, Debie felvitte Amie-t az emeletre a szobájába, és elkezdõdött a hosszas folyamata, hogy elaludjon. Folytattam a tévénézést, mikor egy másfél órával késõbb Debbie leszólt nekem, és megkért, hogy menjek fel. Egy kicsit felbosszantott, megkérdeztem, hogy miért, és õ válaszolt: "csak gyere fel ide!" Tehát nem kis nyugalommal, elindultam fel az emeletre, és elindultam Amie szobájába. Amie egész boldogan ült a kiságyában, ÉBREN, én megjegyeztem, és Debbie azt mondta: "Figyelj"

Hallgattam. Halk lélegzés hallottam valahonnan a szobában, amit pontosan nem tudtam bemérni. A kiságyra támaszkodtam, és figyeltem Amie lélegzetét és figyeltem az növekvõ és csökkenõ mellkhasát, hogy megnézzem, hogy egybeesik-e azzal, amit hallottam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy megbizonyosodtam, hogy nem az övé. Debbie-re néztem, akinek az arca sápadtra váltott, amikor látta a reakciómat. Sejtettem, hogy én is sápadt lettem.

Ahogy csendben álltunk ott, a lélegzés gyorsabb és gyorsabb lett, aztán megállt egy perc múlva, vagy egy kicsivel késõbb. Felvettem Amie-t a kiságyából és lementünk a földszintre, a nappaliba, ahol is ott töltöttük az éjszakát, amíg a szülink haza nem jöttek. Nem tudtuk elmondani nekik, hogy valójában mi történt, volt egy kimondatlan megállapodás közöttünk, de semmi más nem történt és Amie végül is elaludt.

Reméltem, hogy a hang a régi csöveknek volt köszönhetõ a tetõn, vagy valami, tehát másnap felmásztam a padlásra és kinéztem. Olyan mélyen mentem, ahogy csak tudtam, hogy körülnézzek Amie szobája felett de nem találtam semmit."

Submitted from: England

Amikor a lélek összeroppan

Előszónak egy nagyon kedves ismerősömet idézem:
" A Jóisten ezt nagyon elrontotta, a nőbe nagyon sok érzelmet tett a férfiba meg túl keveset..."

Én nem a felsőbb hatalmat szidom hanem magamat. Lehet igaza van abban hogy túl érzelmesre sikerültünk mi nők..De ez így jó, bennünk nőkben rengeteg szeretet van, már csak azért is mert anyák vagyunk az anyaság első és legfontosabb része a feltétel nélküli szeretet.
Nem csak anyaként tudunk szeretni, nőként vagy asszonyként is. Egy darabig...

Van amikor a lélek összeroppan..Amikor annyira félsz a kötődéstől, hogy nem mered elmondani a másiknak igenis sokat jelentesz és igenis hiányozna ha nem mosolyognál rám és nem ölelnél meg..
Belemész megalázó lélekölő kapcsolatokba, amikor feltétel nélkül szeretsz és a másik orvul becsap...

Amikor nem kérsz mást csak annyit hogy a másik ne bántson, ne legyen olyan mint az elődei..

De mit csinál? Ugyanazt mint mindenki, igaz most én követtem el a hibát: elfelejtettem hogy a férfiak nem etikusak. Nekik a becsület és a tisztesség csak a haveri körben létezik A nő csak egy eszköz vele szemben megszűnik a tisztesség, az etika...


Zanya igazad van: én rontottam el ő csak élt a szabadság lehetőségével, nem baj tanultam belőle, csak a fene az érzelgős pici szívembe...
Még kell egy két pofon a nagybetűstől mire megtanulom, ne mással foglalkozzak csakis magammal:)

Most még rossz de holnapra jobb lesz remélem....

Úgy fájt, hogy rám se néztél, sőt inkább elkerültél, kedvesem.
Ezt nem tűrtem sosem!
Régebben esküdöztél, mondtad, hogy mit sem ér az életed,
ha nem vagy én velem.

De mostmár hagyjuk ezt, hisz vége lett, hagyjuk ezt, aha!

Biztosan hiányzol majd, hiába mondanám, hogy itt maradj.
Hát menj csak, kedvesem!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Láttam, hogy visszanéztél, éreztem, visszajönnél, kedvesem,
de mostmár nem lehet!
Megintcsak esküdöznél, de aztán nem törődnél énvelem.
Már nem kellesz nekem!

Így történt, hagyjuk ezt, hát vége lett, hagyjuk ezt, aha!

Lehet, hogy hiányzol majd, de azt, hogy széltoló vagy kedvesem,
azt nem felejtem el!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Ciao! Menj csak, kedvesem!

Hát ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha ...

A kitartásról

Nem egészen 4 hónappal ezelőtt valaki aki azóta fontos lett nekem, azt mondta sosem volt ilyen gömbölyded kedvese mint én. Mindezt azután hogy jóízűen elmajszoltam egy sajtburger menüt sült krumplistól colástól egyszóval minden földi jóval és hizlaló dologgal. Akkor született meg az elhatározás.
Igaz most mondhatnátok miért nem fordultam sarkon és hagytam ott azonnal azt a hímneműt aki ilyen gyalázatos módon belegázolt a lelkivilágomba.. Máskor lehet így tettem volna haza menekülés bánatűzés egy tábla csokoládéval..De helyette belenéztem annak az áruháznak a kirakatüvegébe aminek a parkolójában álltunk az autóval bevallom önérzet ide vagy oda igazat adtam neki: már nem erotikusan gömbölyded vagyok hanem gyalázatos módon kövér és amorf...
Csak hogy megértsétek mellékelek egy nem sokkal előtte készült képet:

 

Most hogy nézem ezt a fotót megértem miről beszélt....

Akkor kezdődött jött az elhatározás majd a tettek, édesanyám csak legyintett. ez is egy kampány pár nap és vége lesz.

Az elején rettenetesen nehéz volt elhagyni régi szokásaimat: a késő esti nagy zabálásokat az itt ott bekapott kis nasik-at. A legnehezebb a cukrot, kenyeret, és az olyan nagyon imádott tésztaételeket volt elhagyni.

A szervezetem szénhidrátért kiabált. Most már értem mit érezhet egy drogfüggő ha el akarja hagyni a imádott anyagot.

Az elvonási tünetek rémesek voltak: ingerlékenység hiszti mindenért csattantam. Rájöttem függő vagyok: kajafüggő.

Sosem voltam egy nagy zöldségrajongó a gyümölcsöket meg csak képekről ismertem. 

Így borzalmasan nehéz volt örömet lelnem az evésben.

Gondoljatok bele egy szénhidrátfüggőnek egy tonhalsaláta mekkora kihívás, akkor olvastam a neten hogy ilyenkor kényeztessük a szemünket próbáljunk szépen tálalni, színesen kívánatosan így született meg ez az ellenállhatatlan ebéd:

A gyümölcsökkel továbbra sem voltam jóba, de megtaláltam a megfelelő módot erre is: mekkora áldás tud lenni egy gyümölcs centrifuga:)

Még egy dolog változott a mindennapjaim részévé vált a mozgás. Egy rémes középkori kínzóeszköznek is megfelelő lépcsőzőgép lett a legjobb barátom. Minden nap egy kicsivel tovább nyekergettem Mr Nyekergőt mert természetesen az ember lánya nevet ad legjobb barátjának. Mivel ha használom nagyon bír nyekeregni ezért lett a neve Mr Nyekergő.

Szóval először 20 perc is maga volt a pokol, de mára már 50-60 percet is együtt töltünk.

Szinte minden nap, igaz ma azt olvastam, nem jó ha egyfajta mozgást folyamatosan végezni mert hozzászokik a test és már nem lesz hatása a mozgásnak. Mivel korlátozva vannak a lehetőségek /amikor repkednek kint a mínuszok nem igazán van kedvem kocogni/ és gyakorló dolgozó anyuka ként nem tudok uszodába aerobik órára elmenni maradt az a módszer: vagy rövidítem a mozgás idejét vagy beiktatok egy két pihenő napot.

Írhatnám még a sikereimet: nincs nasi /vagy  csak szökőéveben egyszer csábulok el egy kis chips-szel/ a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű pékáruk, tömény rántásos főzelékek és szénhidrát dús egytálételek helyett levesek, illetve köret nélküli raguk.

A halat nem igazán sikerült megszeretni helyette ha fehérje akkor csirkemell.

A másik nagy sikerem, hogy anélkül hogy észrevették volna a családom étkezését is megreformáltam.

Anyukám nem is tudja de egészségesebben étkezik: zsírszegény tejföllel, rántás helyett habarással vagy épp keményítővel készült ételeket eszik.

Na de nem szaporítom a szót beszéljen helyettem a fotó.

Büszkén mutatom be a 4 hónap kemény munkájával és rengeteg lemondással járó sikeremet:

Remélem büszkék vagytok rám:)

Blue Lady

"Ez a sztori akkor történt, amikor kb 10 éves voltam. A nagynénémmel és nagybátyámmal és három unokatestvéremmel éltem, amikor ezt tapasztaltam, amelyik napról még mindig beszélünk a lányokkal.

Egy Renton széli csendes szomszédságban éltünk az USA-ban. A körben elrendezett házak közepén volt egy erdõ. Minden gyerek ott lógott az erdõben, erõdöket és kis faházakat építettek. Ide menekültünk az otthoni élet elõl. Karen volt az unokatestvéreim egyike, és a legjobb haverom. Elválaszthatatlanok voltunk. Minden nap az iskolából hazafelé elkapott, és mondta: "gyerünk az erdõbe". Egy nap, lefelé tartottunk az ösvényen, mélyen az erdõben, amikor Karen hirtelen megállt, és megragadta a karom. "Hallottad?". "Mit hallottam?" Kérdeztem. "Mintha egy nõ hívott volna minket". "Talán az anyukád?". "Nem, õ még nincs itthon, és nem ilyen a hangja". "Megijesztesz Karen, hagyd abba!". "Komolyan, nem hallottad?". "Nem, felejtsd el!".

Folytattuk az utat le az ösvényen. Karen még mindig a karomat fogta, haláli fogásban. Tudtam, hogy valami megijesztette, de pontosan mi? Megközelítettük a kedvenc fánkat az erdõben. Ez egy különleges helyünk volt, mert akármikor, amikor Karen-nek és nekem beszélgetésre volt szükségünk, vagy csak egy térre, ide jöttünk a régi juharfára. Valaki egy hintázó kötelet épített ide, tehát elkezdtünk játszani és himbálódzni rajta. Mikor Karen jött, hirtelen a levegõben, sikoltott, és lejött a kötélrõl. Odafutottam. "Mi a baj?". "Nézd!" és õ lefelé mutatott a bokrokhoz. A szívem szaporán vert és hirtelen elgyengült a térdem. Egy nõ állt a távolban, hosszú kék ruhában és a bõre parázslóan fehér volt. A nõ ránk mutatott. Karen és én mindketten horrorisztikusan ragadtuk egymást. Nagyon meg voltunk ijedve, alig tudtunk mozogni. A nõ elindult felénk, közben a kezével felénk nyúlt. Karen sikított és abban a pillanatban mindketten visszanyertük az erõnket és elkezdtünk futni a fenébe, anélkül, hogy hátranéztünk volna.

Hónapokkal azután Karen és én a "Kék hölgyrõl" beszéltünk és sosem mentünk a régi fához egyedül!"

Submitted from: Anna Gamez, Everett. WA, USA

The Bellringer

"Amikor egész fiatal voltam, a családommal éltem egy szellem járta kis lakásban Edinburgh-ban, Skóciában. A hely a XVI. századból származott és egész közel állt a híres Royal Mile-hoz. Mindenki tudta, hogy szellem járta, beleértve az anyámat. Emlékszem, hogy hangosan beszélt a mi "házi vendégeinkhez" egy este, az elõszobában. Azt mondta: "Teljesen rendben van, hogy itt vagytok, de kérlek, ne ijesztgessétek a gyerekeket. Köszönöm". A két szellem egy idõs férfi volt, és egy kislány. Láttam a gyereket, valójában, egyszer lemenni a lépcsõn, de akkor még nem tudtam, hogy szellem volt. Mindenesetre, egy szombat délután az ajtócsengõ megszólalt, elég hosszan. Amikor kimentünk, nem volt ott senki. Ez párszor megtörtént, úgyhogy anyukám kihívta a elektrotechnikusokat, de természetesen a hétvégén nem voltak elérhetõk a villanyszerelõk, és várnunk kellett a hét elejéig. A csengő időnként megszólalt aznap, és a következőkben. Végre hétfõn, a mûszerész megérkezett. Leszedte a vakolatot, hogy elvágja a drótokat. És a befalazottak már el voltak vágva. Semmi esély nem volt rá, hogy megszólalhasson a csengõ. Rövidesen elköltöztünk..."

Submitted from: Martin Andrew Sandhage, Indiana, USA