A Gonosz menyegzője

Hosszú hallgatás után itt a legújabb novella:)
Teljesen nyers még nem javított:)

                                                           A Gonosz menyegzője

Az éjszaka jéghideg karmaival belemart a hazafelé sétáló nő vacogó testébe. Vékony pincérruha, egy szövetkabát ennyi volt az öltözéke nem messze lakott a gyorsbüfétől ahol dolgozott. Már bánta a délutáni meggondolatlanságát, vastagabb harisnyát kellet volna választania. Már csak 50 méter és otthon van. Igaz nem a Portland legszebb negyedében lakott, mégis tisztaság volt a házak egyszerűek és takarosak voltak /hála a házmesterek gondos kezének/ a közbiztonság meg kiváló.

Ezért is lepődött meg az árnyékból előbukkanó férfi láttán.

-Jó estét hölgyem, tudna nekem tüzet adni?

A férfi kezében a hosszú barna cigaretta alátámasztotta kérése valódiságát. Kate széthúzta kabátját pincérkötényéből előhalászta öngyújtóját.

-Parancsoljon!- meggyújtotta az öngyújtóját majd nyújtotta a férfi keze a kezéhez ért. Mintha villám csapott volna belé…

Másnap reggel fáradtan ébredt ránézett az ágy melletti órára már majdnem egy óra volt.

-Uram isten mindjárt elkések!- kipattant az ágyból gyorsan beállt a zuhany alá egy szerelmes dalt dúdolgatott újra élte az előző éjszakát…

A sikátorban való találkozás után a Férfi bemutatkozott neki Adamnak hívták egy barátját várta az utcán már órák óta álldogált teljesen átfagyott elmenni nem mert, megígérte megvárja. Igaz a barát is csak negyed órára ugrott el az egyik hölgyismerőséhez.

Kate megsajnálta a férfit álldogálni a sötét hideg sikátorban egyedül…

-Van itt nem messze egy éjjel nappal nyitva tartó kávézó igaz pocsék a kávéjuk de legalább meleg. Jöjjön, igyunk egyet, ha az ablakhoz ülünk idelát, nem tud megszökni a barátja!

-Jaj nem akarom feltartani, nehogy gond legyen, ha nem ér haza időben!

-Ne aggódjon a macskámon kívül más nem vár otthon, Ó meg maga a megtestesült lustaság észre sem veszi ha kések egy kicsit!

Elindult a kávézó felé háttá állt a Férfinak nem láthatta annak mosolyát. miközben eltaposta a cigarettát.

-Na ez könnyebben ment mint gondoltam..

-Parancsol?

-Jaj csak magamban dünnyögtem. Megköszöntem kedves barátom pontatlanságát, csakis neki köszönhetem, hogy megismerhettem Kate!

A lánynak nem rémlett hogy bemutatkozott volna, kezdet megijedni amikor a széttárt kabátjára esett a tekintete. Munkaruhában volt a blúzára tűzve egy arany névtábla hirdette büszkén tulajdonosa nevét.

Az éjjel maga volt a tökély. A kávézóban jobban szemügyre vehette Kate a férfit, egyszerűen gyönyörű volt nemes arc hosszú fekete haj a tarkóján copfba fogva.

Fel sem foghatta mit lát benne az egyszerű mainei lányban egy ilyen férfi.

Nem volt csúnya de egy világszépe sem, sovány mondhatni csontos volt seszinű haja állandóan kócos szénakazal benyomását keltette, hiába is próbálta kiegyenesíteni a párás levegő miatt újra rendetlen csigákba ugrott.

Mégis őt akarta Adam ezt egyértelműen a tudtára adta a háza kapujában váltott forró csókkal.

Nem tudta mi ütött bele de felhívta tudta mi lesz a mese vége, mégsem érzett bűntudatot sem szégyent.

Felemelő egyben lesújtó volt az együttlétük. Felemelő, mert a gyönyör azon tájain jártak ahová nem sokan jutnak el életük során. Lesújtó, mert semmi nem tart örökké még ez az utazás sem.

Hajnalban érezte mikor kikelt mellőle a férfi, tudta elmegy és azt is soha nem látja többé. Nem hallotta az ajtó jól ismert nyikorgását csak Lucy cica hangos fújását, támadó nyávogását.

Most ahogy kilépett a zuhany alól tudatosult benne az ajtó záródásának hiánya.

-Biztos elaludtam…nem csodálom, amennyire kimerültem…

Kapkodva készült gyorsan bekapott egy-két falatot sebtében felöltözött rakott  Lucy tálkájába ételt, biztos valahol lustálkodott. Neheztelt magára, még a szokásos simogatásra sem maradt ideje, majd este bepótolják.

A munka villámgyorsan telt furcsa nap volt valahogy furák voltak a vendégek. Fekete ruhába öltözött fiatal lányok.

A shef még viccelődött is:

-Mi van temetés volt? Vagy Portland összes ütődöttje idetalált?

-Menj már Greg! Mit tudunk mi a mai fiatalokról, ki tudja, lehet ez az új módi.

-Tudod mit Kate jó nekem a régi. Olyanok, mint a siratóasszonyok, vagy mint Dracula összes menyasszonya egyben!

Valóban mind lányok voltak fiatalok és valahogy mégis idősek.

-Igazad van, hátborzongatóak de nem mindegy ki adja nekünk a borravalót? Nem hangoskodnak csendben ülnek iszogatják a kávéjukat meg megeszik az ehetetlen hamburgeredet!

-Visszasírnád, ha nem sütném többé!

Kate kedvelte a férfit, egyszerű volt hatalmas szívvel. Mindig volt egymáshoz egy-két kedves szavuk, szinte már párként tekintettek rájuk a kollégák. Szurkoltak nekik ügyesen úgy intézték, mindig legyen pár pillanatuk kettesben. Ennek köszönhetően történt meg az a buta kis csók a konyhaajtóban. Nem is volt igazi inkább csak egy puszi de egy kicsit hosszabb érzékibb. Ha tudták volna mibe kerül ez a meghitt pillanat inkább meg sem tették volna…

Greg hamarabb kezdte a munkát a többieknél hamarabb is fejezte be. Feltett szándéka volt az edzőterem után visszajönni, haza akarta kísérni Kate-et. A mai nap áttörés volt az a kis semmiség végre megtörte a jeget.

A hátsó ajtón távozott mint mindig ahogy kilépett megcsapta a dermesztő szél összehúzta a bomberén a  cipzárt. Hanyagul vállára dobta sporttáskáját majd elindult az egyre növekvő sötétségbe. Nem vette észre az egyik kapualjban álló, barna vékony cigarettát szívó férfit.

-Jó estét Gregory! Tudod a középkorban mit csináltak azokkal akik az uralkodó ágyasára rá mertek nézni?

Greg a döbbenettől hirtelen megszólalni sem tudott. A semmiből előtte termet egy fekete kabátos alak aki a nevén szólítja akit még életében nem látott.

-Kivájták a szemét majd forró ólmot öntöttek a szemgödrébe, büntetésből mert szemet vetett a tiltott nőre.- körbe járkált a döbbenettől még mindig mereven álló szakács körül- Ha mindez nem lett volna elég elrettentő, a piactéren felnégyelték intő példának a többi ifjúnak! Ejnye Gregory vagy inkább Greg? Most mit csináljak veled? Szemet vetettél az ágyasomra…

-Maga megőrült!!!! Össze - vissza beszél!!! Mit akar tőlem? Nem is ismerem magát!

-Nem, de hű követőim figyeltek, vigyáztak a menyasszonyomra, a leendő hercegnőre…

Ugyanúgy ahogy a férfi a sötétségből szépen lassan újabb alakok bontakoztak ki. Lassan szabályos kört alkotva a két párbajozó körül. Mert az volt ez a javából csak a kihívott hátránnyal indult a kihívóval szemben.

-Uram Isten! Hiszen ezek azok a fura nők a büféből!!! Mi ez valami szekta? A hülyék társasága?- gyenge próbálkozás de remélte időt nyer. Kezdte belátni ez nem tréfa hanem véresen komoly…

-Kegyes leszek hozzád… Gyors halálod lesz…- közelebb lépett kezét a férfi arcához tette.

Greg mozdulni akart ütni, rúgni mivel fizikailag erősebb volt ellenfelénél valami furcsa bénultság megakadályozta. Érezte a kezet az arcán és még valami mást is-félelmet- amit a gyermek érez elalvás előtt amikor meg van győződve a mumus ottlétéről.

Meglátta támadója igazi arcát élete utolsó pillanatában újra gyermek volt aki találkozott a szörnyeteggel a szekrényből. Majd jött a jótékony sötétség….

Eljött a műszak vége Kate nem kis csalódottságára nem várta senki a hátsó kijáratnál. Bízott benne a délutáni intim pillanat után valaki hazakíséri. Cigarettára gyújtott úgymond időhúzásként Greg nem tudhatta pontosan mikor is végeznek a délutános felszolgálók.

-Ez is csak egy kifogás! Ne legyél Liba!

-Tudtad szép hölgy aki magában beszél az magányos?

Adam lépett elő a sötétségből a lány mindenkire számított csak Rá nem.

-De mért is lennél te magányos? Hisz itt vagyok neked!

-Reggel szó nélkül távoztál… Nem tudtam mire számítsak..- Mi a fene van velem? Mit agonizálok itt? Tényleg lelépett, egyetlen szó egy puszi nélkül.- A gondolatok cikáztak a fejében.

-Aludtál Hercegnő. Nekem mennem kellet. Nem akartam megzavarni az álmodat.

Az éjjel ugyanúgy telt mint az előző ha lehet még nagyobb  szenvedéllyel még őszintébb sikolyokkal. A reggel valahogy más volt. Valami hiányzott… Kate nem gondolkozott mi hiányzik a kimerültség győzött.

Megint későn kelt a forgatókönyv ugyan az volt: rohanás a zuhany alá, gyors ebéd kapkodva készülődés. Nem véletlen választotta az állandó délutános műszakot utált korán kelni a magányos estéktől egyenesen a hideg rázta. Csak Lucy cica volt neki eddig…

-Apropó, macskaetetés!- majdnem megfeledkezett szegény jószágról…-Lucy! Cic cic cic, cicukám gyere a gazdihoz!

Nem jött az előző nap kirakott étel is érintetlen volt. Kate kezdett megijedni, nem szokott ilyet  az ő hófehér perzsája. Kereste mindenütt nem találta minden ablak zárva volt el nem szökhetett, egy lehetőség maradt: Adam távozásakor kisurrant mellette.

-Na majd a hasad hazahoz!- mégis mikor lefele lépdelt a lépcsőn minden emeletnél bekukucskált a folyosóra hátha ott lustálkodik Őkelme.

-Mindegy majdcsak meglesz.- nem is tudta magát akarta megnyugtatni vagy a cicát, ahogy kimondta a szavakat, mindenestre neki indulnia kellet. Ha kirúgják nem telik majd cicakajára.

A hófehér macska épp akkor lehelte ki a lelkét az oltáron, a szertartást végző papnő mint egy végszóként felemelte a még meleg vértől csöpögő szívet majd urához lépet meghajolt egy ezüst tálcára tette. A fekete köpeny alól egy emberinek még jóindulattal sem mondható karmokban végződő kéz nyúlt ki megragadta majd a szájához emelte a véres szervet.

Egy harapásra befalta.

-Kate az enyém vagy menyasszonyommá tettelek! Mostantól a nászunkat háljuk. Akene papnőm gyere ide! Készítsd elő az esküvőnket szombat éjjel, minden hívemnek bemutatom az utódom anyját! Ti meg alávaló népség- szemével körbejárta a termet – abban a kegyben részesültök: velünk ünnepelhettek!

Megfordult a tömeg felhördült már nem a pokol teremtménye állt előttük Adam a jól ismert Black Metál bár tulajdonosa.

-A holnap esti buli más, a Menyegzőm, szeretném ha az alkalomhoz megfelelő hangulat várna. Akene a te feladatod mindenről gondoskodni! Most menjetek, vigyázzatok az arámra hamarosan feledhetetlen éjszakája lesz….

Greg nem ment be dolgozni az egész Büfé felbolydult, a telefont sem vette fel, a főnök személyesen is elment a lakóhelyére, nem találta otthon.

-Furcsa még sosem volt ilyen gond vele. Na egy kis átszervezés és minden megy a maga útján. Kate tied a pult Magen te a konyháért felelsz. Hozok egy gyakornok szakácsot nehéz munkanap…Holnapra kerítek egy új konyhafőnököt. Hajrá Lányok ügyesek legyetek!

A főnök elviharzott akár a hurrikán jött mindent felforgatott majd továbbállt.

-Jellemző!- Morgolódott Magen- De a hétvégi fizetési csekkünkön nem fog látszani a nehéz nap!

-Ne morogj. biztos nyomós oka van Greg-nek amiért nem jött. Kibírjuk.

Elnyomták a cigarettájukat, munkába álltak. Kate alig várta a műszak végét tudta érezte a ma éjjel is a szerelemé.

Akene dühöngve tüntette el a nemrég lezajlott szertartás romjait, a macskatetem már kezdett megmerevedni. Akkora erővel vágta a sikátor falához, ha már nem lett volna szegény állat halott most biztos kilehelte volna a lelkét.

- Meg kell akadályoznom!!!! –Észre sem vette,hogy fennhangon beszél, ha lett volna szíve, akkor az most biztos megszakadt volna….

Már rég nem voltak érzései, nem is emlékezett már rá mikor érzett utoljára szerelmet, örömöt vagy bánatot.

Réges rég egyszerű farmerlány volt aki többre vágyott mint amit az 1800 as évek Kensese adhatott. Akkor ismerte meg Őt, hittérítőként érkezett a poros kisvárosba aminek már a nevére sem emlékszik. Azt hitte az igét hirdeti, az Isten igéjét, még a gondolatra is nevetnie kellet a jóságos. a megértő, a bölcs, ha az ő útját járta volna már rég az enyészet enné csontjait, senki nem elékezne már rá. Mekkora volt a meglepetése amikor a biblia helyett a paráznaság eszméit ismertette meg az ártatlan kislánnyal.

Nem értette miért olyan fontos ez a menyegző, mért épp most?

Évszázadok óta él és bolyong a világban, több mint kétszáz éve vele teszi, soha egyszer nem utalt arra: vágyna egy utódra.

De ha ez így is van ki más lehetne tökéletesebb mint ő Akene! Az a nő akit életében nem érintett más férfi csak az ő Ura, aki vérével táplálta igaz cserébe megkapta az örök fiatalság és a hallhatatlanság lehetősségét. Nem engedheti… nem alázhatják meg így!!!!

Már tudta mit kell tennie, visszatért a titkos szentélybe készült a nagy eseményre csak kérdés kinek lesz a nagy napja, reménye szerint az övé!

Nehéz nap volt, Kate úgy érezte mintha körbejárta volna a földet az egyenlítő mentén de nem egyszer hanem kétszer. A furcsa feketébe öltözött nők és férfiak szinte özönlöttek ma a Büfébe és mind olyan furcsán nézett rá, sőt mintha az egyik meg is hajolt volna előtte. Megdöbbentő volt, ugyanakkor hízelgő is.

Magen zsémbessége nem hogy csökkent volna egyre erősödött a nap folyamán. A gyakornok szakácsot akit a főnök küldött szabály szerűen üldözte, mintha Ő tehetett volna Greg távollétéről.

-  Ha holnap reggel nem jön ez a lókötő esküszöm jobban teszi ha lemegy a térképről!!!- Volt valami az asszony szemében amiből Kate tudta komolyan gondolja.

- Nyugi Drága! Holnapra előkerül! – Valahogy maga sem hitte el de nem akarta egész úton Magen hisztijét hallgatni –Hol van Adam? Csalódottság érzése járta át, nem tudta mért de ugy érezte a mai éjjel valamiért különleges lett volna.

Gyorsan hazért, semmi másra nem vágyott csak egy forró zuhanyra, a cicája dorombolására, na meg őszintén: arra hogy jól kibőgje magát.

Az első dolog amit megérzett a cigarettafüst volt, sosem dohányzott a lakásban. Valaki van odabent, szíve zakatolt egyszerre reménykedett és rettegett.

Hangtalanul osont a hálószoba felé onnan jött a füst a szoba közepén Adam állt dühösen szívta vékony barna cigarettáját.

- Késtél!- hangja keményen és hidegen csengett.

- Nem tudtam, hogy vársz rám. –annyira szánalmas volt a mentegetőzése nem is hibázott de mégis úgy érezte ezt kell tennie.

- Jól van ne húzd az időt! Vedd fel ezt a ruhát és induljunk, várnak Ránk!

Kate úgy érezte magát a nehéz bársonyruhában mint egy hercegnő, mint az éjszaka hercegnője.. Ez a hasonlat jutott eszébe.

Egy limuzinban ültek, Adam pezsgővel kínálta.

- Mit ünnepelünk?

- A szerelmet Drágaságom! A mindent elsöprő vágyat és a beteljesülést. – Adam mosolya sokat sejtetet.

Az autó egy emberekkel teli szűk utcába hajtott be a tömeg úgy vált ketté ahogy Mózes és a menekülő zsidók előtt a Vörös Tenger.

- Üdvözöllek Nálam! Ez az én kis aranybányám!- mint egy végszóként kinyílt az ajtó. Ahogy kiszálltak a tömeg felzúgott majd egyetlen pillanat alatt hallgatott el a férfi egyetlen kézmozdulatára.

- A ma este különleges, aki bebocsátást kap olyan élményben lesz része amiben még soha! Küzdjetek meg a sikerért! Győzzön a legjobb!

belekarolt a lányba majd bevonultak. Kate hátrapillantott a tömeg egyetlen hömpölygő masszaként áramlott a bejárat felé, a biztonsági emberek erejüket megfeszítve tartották vissza a tomboló embereket.

- Mire volt ez jó? Össze fogják taposni egymást! Meg egyáltalán milyen hely ez? Ezek a fiatalok mind feketében voltak tele tetoválással hosszú hajjal szegecsekkel!

- Mint mondtam ez az én kincsestáram, nem csak anyagiakban bővelkedhetek itt, megkapom az életüket az erkölcsüket. Ez az én Black Metal klubnak álcázott lélekdarálóm. Nem mondom, hogy az Isten hozott mert nem lenne helyén való. Elégedj meg annyival: életed legszebb pillanatait itt éled meg.

- Ha veled vagyok Adam, minden pillanat szép!- Volt valami furcsa a lány mosolyában és hangjában, de a férfi elengedte a füle mellet. – Biztos fél.- ez járt a fejében meg Akene. reméli az asszony mindent előkészített, nem szeretné már sokáig váratni menyasszonyát.

A szentélybe lépve Adam-et meglepte az üresség sehol egy hívő csak az oltár de az úgy ahogy kérte és Akene fekete szertartásköpenyben.

- Miért nincs itt senki? Papnő nem ezt kértem tőled!!!- Haragjában nem is figyelt Kate-re

- Azt akartad Uram, a menyegződ tökéletes legyen, nem akarhatod a söpredék előtt elhálni nászodat! Csak én vagyok méltó szemtanúnak a nászodhoz. Majd később ünnepelsz híveiddel.

- Hmm mindig meglepsz Papnőm, azt hittem nem vagy képes gondolkodni de tévedtem!

Akene mindent elsöprő haragot érzett, nem elég hogy idehozta ezt a nőt de még ócsárolja is előtte, megérdemli ami rá vár! Vigyáznia kellet tudta, ha akarja az ő Ura úgy olvas benne mint egy nyitott könyvben takarnia kellet szándékait, egyetlen esélye van a meglepetés ereje.

Adam Kate felé fordult:

- Gyere kedvesem ne félj! Megajándékozlak! Azzal h asszonyommá teszlek az a megtiszteltetés ér,hogy világra hozhatod utódomat, cserébe megkapod azt amire minden emberi lény vágyik..- Itt hatásszünetet tartott- Pénzt, befolyást, hatalmat az emberi lelkek felett és ami a legfontosabb: örök életet!

Az asszony lehajtott fejjel követte Adam-ot az oltárhoz nem ellenkezett, nem viakosott felesleges lett volna túlerőben voltak.

Jöjjön aminek jönnie kell….

Akene megkezdte a szertartást Adam és Kate egymással szemben álltak kéz a kézben egymás szemébe nézve, egy rég elfeledett nyelven varázsigéket kántált, szinte levegőt sem vett.

Némelyik strófánál fellobbant egy eddig félhomályba merülő kőedényben a tűz , majd amikor mind a tizenhárom edényben lobogott a tűz, a démon levetette emberi arcát.

Kate felsikoltott, a gyönyörű férfi helyett egy szürke hüllőszerű lény fogta a kezét karmokban végződő keze pokoli szorításából nem volt menekvés, már bánta amiért nem menekült amikor még lehetett.

Akene erre a pillanatra várt az átalakulásra most sebezhető…Köpenye alól előhúzta az egyetlen eszközt amivel sebet ejthet a pokol eme teremtményén. Elég ha megsebzi, minél többször, attól meggyengül, majd utána a szívébe döfi a tört.

Épp lesújtott volna amikor valaki megfogta a csuklóját, Kate volt az.

Egyetlen mozdulattal kicsavarta a papnő kezéből a tört, elmélyülten nézegette majd amikor már úgy érezte ezek ketten túlvannak a sokkon megszólalt:

- Jaj Adam mert most épp így hívatod magad ugye? Ennyire Ostoba lennél? Ezer év nem volt elég arra, hogy bölcsebb legyél?

- Ki vagy te? –A démon egyszerre volt dühös és meglepett.

- Ismersz régóta, valamikor régen együtt néztük ahogy ez az ostoba emberi faj elkezdte útját, amikor a 13 ősi gonosz még nem volt elzárva, amikor még a káosz uralta az eget és a földet. Akkor is ostoba voltál most sem változtál.

Adam szólni akart de a nő leintette…

- Emberi lénnyel akarod elhálni a nászt? Ugyan már hisz a papnődben sem bízhatsz! Látod elárult volna. Miért? Szerelemből, fene nagy gőgödben nem vetted észre mennyire kötődik hozzád, de nem tiszteletből, igaz azt hitted kiölted belőle az érzelmeket, ki de ezzel csak a feléd táplált szerelmet erősítetted.

Akene ne hidd, hogy meg tudtad volna ölni hamarabb lehelted volna ki szánalmas emberi lelked roncsit, mintsem a szívének nevezett szervbe vágtad volna a kést.

Nyugodj meg megteszem helyetted rég meg kellet volna tennem, már sok évszázaddal ezelőtt.

Majd mielőtt a másik lény tehetett volna valamit a mellkasába vágta a tört. A démon halálhörgése mint ezer ember sikolya egyszerre volt rémisztő és sajnálatra méltó.

Akene a kezdeti sokk után megértette imádottja haldoklik, zokogva borult a vergődő testre.

- Megölted!! Mért kellet ezt tenned?- próbálta kihúzni a tört az Ura testéből de az egyé vált vele majd kezdett megkeményedni az eddig puha test majd elporladni. Kate fújt egyett és Akene kezeiből elillant ami megmaradt a szeretett lény utolsó porszeme is.

- Állj fel papnő! Szabad vagy! Most dönts szolgálsz engem vagy az enyészeté leszel!

Felesleges volt a kérdés a percekkel ezelőtt még üde fiatal nő egy százéves töpörödött vénasszonnyá vált, a szemében ott volt a válasz.

Kate felnevetett:

-Ostoba némber! Pusztulj!- Felemelte kecses kezét majd kékes lángok csaptak fel Akene testéből. – Emberek sosem fogom megérteni Öket!

Megrázta magát szelíd külseje helyett egy vad dögös nővé változott a fekete nehézbársony ruhából szűk bőrruha lett. Tudta tiszteletet parancsoló a külseje ez kell most ide.

Kitárta a kétszárnyas nehéz faajtót mintha csak papírból lettek volna, kint üvöltött a zene.

Megállt az erkélyen egyetlen csettintésére elhallgatott a ricsaj.

- Adam különleges estét ígért nektek, sajnos ő elhagyta ezt a helyet, Kate vagyok mától enyém a Klub ma este mindenki a vendégem! Igyatok az egészségemre, élvezzétek az estét és egymást még tudjátok!

Újabb csettintés minden a régi a zene még hangosabban üvölt a tömeg még jobban tombolt.

Kate elégedetten nézet végig az Ő kincsesbányáján…A kifogyhatatlan éléskamrán, mert mint mindig a gonosz sosem alszik, ráadásul folyton éhes…..

Anne Wood 2011-12-26.

"Úgy tartják, hogy a "Halottak nem mesélnek".....Ez azt is jelenti, hogy nem LÉLEGEZNEK?

A történetem 10 évvel ezelõtt kezdõdött, amikor 14 voltam. Egy hatalmas öreg házban éltem Londonban, a szüleimmel, két nõvéremmel, és idõsebb unokahúgommal.

Ezen a különös éjszakán, az idõsebb nõvérem, Debbie, az unokahúgom, Amie, és én voltunk az egyetlenek a házban, és ideje volt, hogy Amie-t ágyba tegyük. Miután jó éjszakát kívántunk neki, Debie felvitte Amie-t az emeletre a szobájába, és elkezdõdött a hosszas folyamata, hogy elaludjon. Folytattam a tévénézést, mikor egy másfél órával késõbb Debbie leszólt nekem, és megkért, hogy menjek fel. Egy kicsit felbosszantott, megkérdeztem, hogy miért, és õ válaszolt: "csak gyere fel ide!" Tehát nem kis nyugalommal, elindultam fel az emeletre, és elindultam Amie szobájába. Amie egész boldogan ült a kiságyában, ÉBREN, én megjegyeztem, és Debbie azt mondta: "Figyelj"

Hallgattam. Halk lélegzés hallottam valahonnan a szobában, amit pontosan nem tudtam bemérni. A kiságyra támaszkodtam, és figyeltem Amie lélegzetét és figyeltem az növekvõ és csökkenõ mellkhasát, hogy megnézzem, hogy egybeesik-e azzal, amit hallottam. A szívem a torkomban dobogott, ahogy megbizonyosodtam, hogy nem az övé. Debbie-re néztem, akinek az arca sápadtra váltott, amikor látta a reakciómat. Sejtettem, hogy én is sápadt lettem.

Ahogy csendben álltunk ott, a lélegzés gyorsabb és gyorsabb lett, aztán megállt egy perc múlva, vagy egy kicsivel késõbb. Felvettem Amie-t a kiságyából és lementünk a földszintre, a nappaliba, ahol is ott töltöttük az éjszakát, amíg a szülink haza nem jöttek. Nem tudtuk elmondani nekik, hogy valójában mi történt, volt egy kimondatlan megállapodás közöttünk, de semmi más nem történt és Amie végül is elaludt.

Reméltem, hogy a hang a régi csöveknek volt köszönhetõ a tetõn, vagy valami, tehát másnap felmásztam a padlásra és kinéztem. Olyan mélyen mentem, ahogy csak tudtam, hogy körülnézzek Amie szobája felett de nem találtam semmit."

Submitted from: England

Amikor a lélek összeroppan

Előszónak egy nagyon kedves ismerősömet idézem:
" A Jóisten ezt nagyon elrontotta, a nőbe nagyon sok érzelmet tett a férfiba meg túl keveset..."

Én nem a felsőbb hatalmat szidom hanem magamat. Lehet igaza van abban hogy túl érzelmesre sikerültünk mi nők..De ez így jó, bennünk nőkben rengeteg szeretet van, már csak azért is mert anyák vagyunk az anyaság első és legfontosabb része a feltétel nélküli szeretet.
Nem csak anyaként tudunk szeretni, nőként vagy asszonyként is. Egy darabig...

Van amikor a lélek összeroppan..Amikor annyira félsz a kötődéstől, hogy nem mered elmondani a másiknak igenis sokat jelentesz és igenis hiányozna ha nem mosolyognál rám és nem ölelnél meg..
Belemész megalázó lélekölő kapcsolatokba, amikor feltétel nélkül szeretsz és a másik orvul becsap...

Amikor nem kérsz mást csak annyit hogy a másik ne bántson, ne legyen olyan mint az elődei..

De mit csinál? Ugyanazt mint mindenki, igaz most én követtem el a hibát: elfelejtettem hogy a férfiak nem etikusak. Nekik a becsület és a tisztesség csak a haveri körben létezik A nő csak egy eszköz vele szemben megszűnik a tisztesség, az etika...


Zanya igazad van: én rontottam el ő csak élt a szabadság lehetőségével, nem baj tanultam belőle, csak a fene az érzelgős pici szívembe...
Még kell egy két pofon a nagybetűstől mire megtanulom, ne mással foglalkozzak csakis magammal:)

Most még rossz de holnapra jobb lesz remélem....

Úgy fájt, hogy rám se néztél, sőt inkább elkerültél, kedvesem.
Ezt nem tűrtem sosem!
Régebben esküdöztél, mondtad, hogy mit sem ér az életed,
ha nem vagy én velem.

De mostmár hagyjuk ezt, hisz vége lett, hagyjuk ezt, aha!

Biztosan hiányzol majd, hiába mondanám, hogy itt maradj.
Hát menj csak, kedvesem!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Láttam, hogy visszanéztél, éreztem, visszajönnél, kedvesem,
de mostmár nem lehet!
Megintcsak esküdöznél, de aztán nem törődnél énvelem.
Már nem kellesz nekem!

Így történt, hagyjuk ezt, hát vége lett, hagyjuk ezt, aha!

Lehet, hogy hiányzol majd, de azt, hogy széltoló vagy kedvesem,
azt nem felejtem el!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Ciao! Menj csak, kedvesem!

Hát ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha!
Ég veled!
Legyél szabadabb nélkülem és boldogabb talán!

Ég veled!
Tudom, neked se könnyű az életed, aha.
Ég veled!
Jobb, ha vissza sem nézel, és elfelejtesz, aha!
Ég veled!
Látod, ilyen az élet, már nem szeretlek, aha ...

A kitartásról

Nem egészen 4 hónappal ezelőtt valaki aki azóta fontos lett nekem, azt mondta sosem volt ilyen gömbölyded kedvese mint én. Mindezt azután hogy jóízűen elmajszoltam egy sajtburger menüt sült krumplistól colástól egyszóval minden földi jóval és hizlaló dologgal. Akkor született meg az elhatározás.
Igaz most mondhatnátok miért nem fordultam sarkon és hagytam ott azonnal azt a hímneműt aki ilyen gyalázatos módon belegázolt a lelkivilágomba.. Máskor lehet így tettem volna haza menekülés bánatűzés egy tábla csokoládéval..De helyette belenéztem annak az áruháznak a kirakatüvegébe aminek a parkolójában álltunk az autóval bevallom önérzet ide vagy oda igazat adtam neki: már nem erotikusan gömbölyded vagyok hanem gyalázatos módon kövér és amorf...
Csak hogy megértsétek mellékelek egy nem sokkal előtte készült képet:

 

Most hogy nézem ezt a fotót megértem miről beszélt....

Akkor kezdődött jött az elhatározás majd a tettek, édesanyám csak legyintett. ez is egy kampány pár nap és vége lesz.

Az elején rettenetesen nehéz volt elhagyni régi szokásaimat: a késő esti nagy zabálásokat az itt ott bekapott kis nasik-at. A legnehezebb a cukrot, kenyeret, és az olyan nagyon imádott tésztaételeket volt elhagyni.

A szervezetem szénhidrátért kiabált. Most már értem mit érezhet egy drogfüggő ha el akarja hagyni a imádott anyagot.

Az elvonási tünetek rémesek voltak: ingerlékenység hiszti mindenért csattantam. Rájöttem függő vagyok: kajafüggő.

Sosem voltam egy nagy zöldségrajongó a gyümölcsöket meg csak képekről ismertem. 

Így borzalmasan nehéz volt örömet lelnem az evésben.

Gondoljatok bele egy szénhidrátfüggőnek egy tonhalsaláta mekkora kihívás, akkor olvastam a neten hogy ilyenkor kényeztessük a szemünket próbáljunk szépen tálalni, színesen kívánatosan így született meg ez az ellenállhatatlan ebéd:

A gyümölcsökkel továbbra sem voltam jóba, de megtaláltam a megfelelő módot erre is: mekkora áldás tud lenni egy gyümölcs centrifuga:)

Még egy dolog változott a mindennapjaim részévé vált a mozgás. Egy rémes középkori kínzóeszköznek is megfelelő lépcsőzőgép lett a legjobb barátom. Minden nap egy kicsivel tovább nyekergettem Mr Nyekergőt mert természetesen az ember lánya nevet ad legjobb barátjának. Mivel ha használom nagyon bír nyekeregni ezért lett a neve Mr Nyekergő.

Szóval először 20 perc is maga volt a pokol, de mára már 50-60 percet is együtt töltünk.

Szinte minden nap, igaz ma azt olvastam, nem jó ha egyfajta mozgást folyamatosan végezni mert hozzászokik a test és már nem lesz hatása a mozgásnak. Mivel korlátozva vannak a lehetőségek /amikor repkednek kint a mínuszok nem igazán van kedvem kocogni/ és gyakorló dolgozó anyuka ként nem tudok uszodába aerobik órára elmenni maradt az a módszer: vagy rövidítem a mozgás idejét vagy beiktatok egy két pihenő napot.

Írhatnám még a sikereimet: nincs nasi /vagy  csak szökőéveben egyszer csábulok el egy kis chips-szel/ a fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű pékáruk, tömény rántásos főzelékek és szénhidrát dús egytálételek helyett levesek, illetve köret nélküli raguk.

A halat nem igazán sikerült megszeretni helyette ha fehérje akkor csirkemell.

A másik nagy sikerem, hogy anélkül hogy észrevették volna a családom étkezését is megreformáltam.

Anyukám nem is tudja de egészségesebben étkezik: zsírszegény tejföllel, rántás helyett habarással vagy épp keményítővel készült ételeket eszik.

Na de nem szaporítom a szót beszéljen helyettem a fotó.

Büszkén mutatom be a 4 hónap kemény munkájával és rengeteg lemondással járó sikeremet:

Remélem büszkék vagytok rám:)

Blue Lady

"Ez a sztori akkor történt, amikor kb 10 éves voltam. A nagynénémmel és nagybátyámmal és három unokatestvéremmel éltem, amikor ezt tapasztaltam, amelyik napról még mindig beszélünk a lányokkal.

Egy Renton széli csendes szomszédságban éltünk az USA-ban. A körben elrendezett házak közepén volt egy erdõ. Minden gyerek ott lógott az erdõben, erõdöket és kis faházakat építettek. Ide menekültünk az otthoni élet elõl. Karen volt az unokatestvéreim egyike, és a legjobb haverom. Elválaszthatatlanok voltunk. Minden nap az iskolából hazafelé elkapott, és mondta: "gyerünk az erdõbe". Egy nap, lefelé tartottunk az ösvényen, mélyen az erdõben, amikor Karen hirtelen megállt, és megragadta a karom. "Hallottad?". "Mit hallottam?" Kérdeztem. "Mintha egy nõ hívott volna minket". "Talán az anyukád?". "Nem, õ még nincs itthon, és nem ilyen a hangja". "Megijesztesz Karen, hagyd abba!". "Komolyan, nem hallottad?". "Nem, felejtsd el!".

Folytattuk az utat le az ösvényen. Karen még mindig a karomat fogta, haláli fogásban. Tudtam, hogy valami megijesztette, de pontosan mi? Megközelítettük a kedvenc fánkat az erdõben. Ez egy különleges helyünk volt, mert akármikor, amikor Karen-nek és nekem beszélgetésre volt szükségünk, vagy csak egy térre, ide jöttünk a régi juharfára. Valaki egy hintázó kötelet épített ide, tehát elkezdtünk játszani és himbálódzni rajta. Mikor Karen jött, hirtelen a levegõben, sikoltott, és lejött a kötélrõl. Odafutottam. "Mi a baj?". "Nézd!" és õ lefelé mutatott a bokrokhoz. A szívem szaporán vert és hirtelen elgyengült a térdem. Egy nõ állt a távolban, hosszú kék ruhában és a bõre parázslóan fehér volt. A nõ ránk mutatott. Karen és én mindketten horrorisztikusan ragadtuk egymást. Nagyon meg voltunk ijedve, alig tudtunk mozogni. A nõ elindult felénk, közben a kezével felénk nyúlt. Karen sikított és abban a pillanatban mindketten visszanyertük az erõnket és elkezdtünk futni a fenébe, anélkül, hogy hátranéztünk volna.

Hónapokkal azután Karen és én a "Kék hölgyrõl" beszéltünk és sosem mentünk a régi fához egyedül!"

Submitted from: Anna Gamez, Everett. WA, USA

The Bellringer

"Amikor egész fiatal voltam, a családommal éltem egy szellem járta kis lakásban Edinburgh-ban, Skóciában. A hely a XVI. századból származott és egész közel állt a híres Royal Mile-hoz. Mindenki tudta, hogy szellem járta, beleértve az anyámat. Emlékszem, hogy hangosan beszélt a mi "házi vendégeinkhez" egy este, az elõszobában. Azt mondta: "Teljesen rendben van, hogy itt vagytok, de kérlek, ne ijesztgessétek a gyerekeket. Köszönöm". A két szellem egy idõs férfi volt, és egy kislány. Láttam a gyereket, valójában, egyszer lemenni a lépcsõn, de akkor még nem tudtam, hogy szellem volt. Mindenesetre, egy szombat délután az ajtócsengõ megszólalt, elég hosszan. Amikor kimentünk, nem volt ott senki. Ez párszor megtörtént, úgyhogy anyukám kihívta a elektrotechnikusokat, de természetesen a hétvégén nem voltak elérhetõk a villanyszerelõk, és várnunk kellett a hét elejéig. A csengő időnként megszólalt aznap, és a következőkben. Végre hétfõn, a mûszerész megérkezett. Leszedte a vakolatot, hogy elvágja a drótokat. És a befalazottak már el voltak vágva. Semmi esély nem volt rá, hogy megszólalhasson a csengõ. Rövidesen elköltöztünk..."

Submitted from: Martin Andrew Sandhage, Indiana, USA

Bed with a Beating

"Ez körülbelül négy évvel ezelõtt történt velem, azidõ alatt 10 éves lehettem, akkor kaptam meg az új ágyamat a család új pár barátjától. Egyszer az ágyban voltam, apukám a szobám közepére tette, nem tudom miért, de én ide kértem. Egy éjjel, körülbelül egy hónappal az után, hogy megkaptam az ágyat, valaki, vagy valami megütötte a hátamat, nem egy barátságos pacsi volt, de olyan volt, mintha valaki megütött volna, vagy hozzámdobott volna egy labdát. Megijedtem, és megfordultam, hogy megnézzem mi történt, de senki nem volt ott. Utána lefeküdtem a nappaliban.

Néhány éjszakával késõbb elhatároztam, hogy visszafekszek az ágyamba, és ha ütés újra megtörtént, de ezúttal álmom is volt. És ott volt egy ember fehérben, akinek õsz haja volt, és izzó piros szemei, és hozzám dobott egy labdát, mintha teniszeztünk volna. Mindig, amikor dobott egy labdát, elvétettem az ütést, és eltalát, és úgy éreztem, hogy valaki épp ott üt engem hátulról. Utána elkezdtem visszaütni a labdákat az álmomban, és a labda eltalálhatta õt, és egy rövid idõ után megnyerhettem a meccset, mert a férfi (ha tényleg férfi volt) eltûnt. Azután nem volt furcsa tapasztalatom, amíg aludtam, de éreztem, hogy visszajöhet, szóval visszaadtam az ágyat azoknak, akiktõl kaptam."

Submitted from: R. M., Washington, USA

The Chair in the Basement

"A St. Francis Kórházban dolgoztam, körülbelül egy éve, különbözõ mûszakban, de ezen az éjjelen a éjjeli mûszakban voltam este 11-tõl reggel 7-ig. Ez egy normális éjszaka volt, és fél négy körül volt az idõ. Biztos voltam abban, hogy a kollégám horkolt valahol a korházban, mert a biztonsági õrködés egy hatalmas kórházban nem volt valami izgalmas munka. Eldöntöttem, hogy keresztül megyek az alagsoron, és leülök olvasni egy újságot, hisz' rajtunk, biztonságiakon kívül soha senki nem ment le oda. Az alagsor kb 100*100 yard volt, és hogy eljuss egyik oldaltól a másikig, keresztül kellett menned használatlan orvosi felszereléseken, dobozolt dokumentumokon, és mindenféle vackon. A rendetlenség közepétõl jobbra volt négy összecsukható szék, amit a váróban használtak. Ez egy terület volt, amit gyakran látogattam én és a kollégáim, általában elõször kellett bemenned, ha jó széket akartál kapni, de az éjjeli mûszakban választhattam. Egy nagy zöld székre ültem, és kinyitottam az újságot. Egy perce voltam ott, amikor egy furcsa érzésem volt, mintha valaki figyelne, letettem az újságot, és átvizsgáltam a területet, de nem találtam semmit. Ekkor volt, hogy minden szõr felállt a hátamon. Eldöntöttem, hogy eltûnök innen a francba, gyorsan! Mikor megpróbáltam felállni, úgy éreztem, mintha valaki hatalmas és erõs odafogja a csuklómat és a bokámat a székhez. 200 font (90kg) -s srác vagyok, jó erõben, de olyan naggyá vált a nyomás, hogy az erõlködés nem ért semmit, úgy tûnt, hogy egyedül a szemeimet tudom mozgatni, amivel láttam a sötét pincét, tisztára pánikba estem. Nem tudom milyen hosszú ideig fojtottak vissza, de úgy tûnt, örökké tartott. Aztán egyszerre elengedett. A küzdelem ereje által szabályosan katapultáltam a székbõl, és úgy látszott, hogy 15 lábnyit repültem a levegõben, és amikor földet értem, kiszaladtam.

Az ambulencián ültem a munkaidõ végéig, mikor egy aggódó hívás jött hozzám, hogy nyissam ki a számítógép-termet, a pincében. Vártam az alkalmazottakat, hogy ne legyek egyedül. Ahogy elhagytam az alagsort, nem tudtam segíteni, de ránéztem a székre, ahol küzdöttem, és láttam egy fényes csillogást a szék ülésén. Gondolkoztam rajta egy ideig, és megnéztem. Az ülésen, teljesen a közepén, találtam egy félkarátos gyémánt fülbevalót. Egy barátom felbecsülte, és azt mondta, hogy több, mint 50 éves volt. Piercing volt a fülemben, és kb. hat hónapig hordtam a fülbevalót. Minden éjjel kivettem, és letettem a fürdõszobában, utána egy reggel eltûnt. Egy idõs Hawaii-i ember mondta, hogy egy nõi szellem volt, megpróbált elcsábítani. Ha õ volt, nem tudom, hogyan döntöttem volna."

Submitted from: Daniel Moe, Hawaii

Egy kis borzongás...

"Amikor megérkeztem ebbe a házba, éreztem valamit, ismered az érzést, mintha figyelnének. Napos napunk volt, én és a szüleim a házban voltunk, amit újonnan vettek. Régi ház volt (1929-es), és tudtam, mielõtt beléptem a házba, hogy valami vagy talán valaki volt itt. A felsõ emeletek közül kettõt bedeszkáztak, mert az emberek, akik ott éltek, túl idõsek voltak, hogy felmenjenek. Apám rámnézett, és azt mondta: "Stéfanie, add a kezed, eltüntetjük azokat a deszkákat az második és harmadik emeletrõl. "Ez az", válaszoltam, de belül azt gondoltam: "a francba"

Hónapok múltak el, de az érzés, hogy figyelnek, megmaradt. Egy kicsit féltem. Az elsõ alkalom, amikor megmutatta magát, azt a nagynénémnek és nekem tette. Akkor történt, amikor egyedül voltam otthon, a konyhában, felhívtam Nancy nénémet, és megkérdeztem, nem tudna-e átjönni, mert nem szerettem egyedül lenni. Nancy néni mondta, hogy átjön, és nemsokára ott lesz. Letettem a telefont, és vártam. 10 perccel azután érkezett meg hogy felhívtam. Leültünk, és elkezdtünk beszélgetni. A Tv be volt kapcsolva, de nagyon le volt halkítva (hockey-meccs). Késõbb a második emeleten hirtelen egy babasírást hallottunk, tudtuk, hogy mi vagyunk az egyetlenek a házban, egymásra néztünk, és megkérdeztük egymástól: "Te is hallottad?"

Másodszor ismét egyedül voltam otthon, a szobámban, este tíz is elmúlt. Feküdtem az ágyamban, kezeimmel a takaró alattam, és mélyen aludtam. Meglepetten felébredtem a hideg hõmérséklet miatt a szobámban, utána kezeket éreztem magamon. Õrület, valami megérintett, hideg volt, puha.

Harmadszor is egyedül voltam otthon, a Farkas címû filmet néztem, és egy tál levest ettem. Mikor végeztem, a tálat letettem a konyhában a mosogatóba. De a tál egy másik mosogatóba került át. Megpróbáltam mindkettõt elmosni, és nem vettem észre, hogy van valami mögöttem. Mikor kirázott a hideg ott, ahol álltam, hirtelen megfordultam és megláttam egy árnyék tekintetét, talán egy emberi alak, eltûnt, ahogy megfordultam.

Richard-nak neveztem el, most a barátom, néha beszélek vele, elmondom neki a titkaim. Talán azt mondod, hogy nem igaz a történet, de tudom mit láttam, és mit éreztem

HISZED, VAGY NEM?"

If you want to e-mail me about any similar experiences please do Stéfanie Hébert

Egy kis borzongás...

"Egy barátommal külön lakásokban éltünk München egy régebbi részén, Németországban 1975 nyarán. A város ezen részén az épületekbõl sok 200 éves lehetett, vagy idõsebb. A korának ellenére a külsejét korszerûsítették, úgy mint a vízvezetékeket és a villamosságot. A barátom lakása fél órányi buszozással volt onnan, ahol én éltem.

Egy este 9 körül kaptam egy telefonhívást (másik elérhetõ korszerûsítés) a barátomtól, aki megkért, hogy siessek át hozzá, és vigyek át bármit, ami kell nekem, hogy ott töltsem az estét. Megkérdeztem, mirõl beszél, de õ csak annyit mondott, hogy siessek, és majd megmagyarázza, ha ott leszek.

Miután megérkeztem, a barátom, Greg, a lakás nappalijába vezetett, és összefoglalta a tapasztalatát, amit megélt. Az ezt megelõzõ két vagy három hónap Greg furcsa zajokra ébredt a lakásában. Úgy tûnt, ezek a zajok a padlásról származtak, ami felettünk volt, amikor a nappaliban ültünk. Ezek a hangok nem kaparások voltak, sem suhogó hangok, sem patkány, macska, madár, inkább lépések...hangos, tiszta, ijesztõ. Azon a reggelen Greg eldöntötte, hogy kideríti, ki vagy mi volt a padláson. Felment a padlásra, és megbizonyosodott arról, hogy a fény le volt kapcsolva, utána bezárta, és magával vitte az egyetlen kulcsot. Rögtön azután, hogy hazatért a munkából este, felment a padlásra, és a lámpa fel volt kapcsolva.

Greg hozott egy létrát a nappaliba és felmászott egy kis csapóajtóig a nappali mennyezetén. Kinyitotta az ajtót és lemászott. Aztán megkért, hogy másszak fel a létrán, nézzek be a csapóajtón és írjam le, mit láttam. Tehát megtettem.

A különösen berendezett padlásszobában nem volt semmiféle nyílás, a csapóajtón kívül, amin benéztem. Greg lakása a másodikon volt a 18. századi épület legfölsõ emelete volt. Nem volt más lakó az épületben. Az elsõ emelet üres volt. Két vagy három régi fatörzs volt ott, egy sötét szoba porral tele és egy villanykörte, amit egy zsinórral lehetett be-ki kapcsolni. Más figyelemre méltó dolgot nem is láttam ott. Észrevettem, hogy a por a csapóajtó körül érintetlen volt. Greg mondta, hogy kapcsoljam ki a lámpát, és jöjjek le a létráról. Utána bezárta a csapóajtót, és eltette a létrát. Megkért, ha érdekel, aludjak közvetlen a csapóajtó alatt. Rábólintottam. Lefekvés elõtt Greg elmagyarázta, hogy az éjszaka alatt bekapcsolhat a lámpa, és talán lépéseket is hallanánk, amik az elmúlt két és három hónap alatt történtek. Három vagy négy hónapja élt ott.

Lekapcsoltuk a fényeket éjfél körül. Nyugtalanul aludtam másfél óráig, amikor azt éreztem, hogy valaki megérintette a vállam. Greg mellettem állt a sötétben, és megkért hogy maradjak csendben egy percig. Nemsokára lépéseket hallottunk a padláson, és észrevettem, hogy a lámpa fel volt kapcsolva. Nem volt más lehetõség, Greg visszatette a látrát, kinyitotta az ajtót, és lámpafénynél aludtunk a csapóajtó alatt. És mi van a lépésekkel? Ébren maradtunk egész este, akkor már nem jártak buszok. Minden lámpát felkapcsoltunk, mert nagyon meg voltunk ijedve. Pár perccel késõbb a lépések úgy tûnt, hogy megszûnnek, de a lámpa bekapcsolva maradt.

Greg átköltözött az én lakásomba egy-két napra, amíg nem talál új helyet, ahol lakhatna. Nem hallottunk többet a München-i lakásról, de ezt néha még mindig megvitatjuk. Majdnem biztosan érezzük, hogy ez egy paranormális tapasztalat volt. Egyikünk sem tudja megmagyarázni a jelenséget, és egyikünk sem tudja elfelejteni a horrorisztikus érzést"

Submitted from R Pyper, Utah, USA

Egy kis nosztalgia

Az előzőekhez: eszembe jutott 2003-ban melyik kis csacska dalt hallgattam nagyon nagyon sokat:)
Mert mi sem tudtuk mit hoz a december, Annácskát vagy Marcikát:)

 

Liza

Liza

 Testvéremnek, aki akkor is elvisel amikor gonosz vagyok... 

Ez a történet a Testvéremről szól róla, aki kétszer jött el hozzám és kétszer hagyott el..

Betty vagyok… öreg és magányos…pedig kétszer kaptam lehetőséget, mégsem éltem vele…

Azt mondják, az bármerre sodorja az élet az ember lányát egy biztos pont, mindig akad a család, ami gyermekkorban a biztonságot felnőttkorban a menekülés lehetőségét kellene nyújtania. Ez az én családomról nem volt elmondható. Egyszerű középosztálybeli családnak indultunk, apám kétkezi munkás volt a közeli acélgyárban anyám bejárónőként dolgozott a gyár egyik igazgatójánál.

Kicsi de takaros házikóban éldegéltünk mi hárman, nem is hasonlított ahhoz, ahová anyám dolgozni járt. Sokszor vitt magával főleg akkoriban, amikor apám egyre többet nézett a pohár fenekére. Ilyenkor mindig irigykedve néztem az iparmágnás lányainak tündérmesébe illő szobáit

 – Csak nézni lehet Betty semmihez, ne nyúlj, azonnal észreveszik! -anyám féltette az állását eleget tettem a kérésének.

Valójában nem is a szebbnél szebb játékokat meg a baldehines ágyat irigyeltem, hanem azt hogy ketten vannak. Testvérek.

Istenem mennyire szerettem volna egy kistestvért, már elég nagy voltam, tudtam esélyem, sincs rá, hogy legyen.

Egyre jobban elszegényedtünk apám a kezdeti egy-két korsó sört hamarosan napi egy két hordóra cserélte anyám már három helyre járt, így tudtuk fizetni  a költségeinket. Mindemellett el kellet viselnie apám alkoholmámoros dühkitöréseit.

Liza egy vasárnap délután jött el hozzám, a házunk hátsó kertjében játszottam a kert vége egy erdővel volt határos. A fák közül jött még ma is emlékszem a fodros kék ruhára olyan volt amilyet a gazdag gyerekek hordanak. Nem értettem egy ilyen úrilány mit keres egyedül a plori környéken főleg az erdőben –biztos eltévedt-gondoltam –majd szólok anyunak és hazavisszük.

De a kislány nem volt megijedve, nem úgy nézett ki, mint aki eltévedt egyenesen felém jött hosszú sötét haja két copfba volt fogva és befonva akárcsak az enyém.

Vidáman szökdécselt:

-Szia játszunk együtt?- mire észbe kaptam le is huppant mellém a pokrócra-, De szép babáid vannak! Hogy hívják őket?

A döbbenettől meg sem bírtam szólalni majd nagy nehezen kinyögtem a babák nevét:

- Ő Lucy ő meg Magen. Hogy kerültél az erdőbe, eltévedtél?

-Nem, én ott élek, amúgy  te hívtál. Na akkor játszunk?

Azt hittem nem jól hallok én nem hívtam senkit, tudtommal az erdőben a mókusokon meg a nyulakon kívül senki nem lakik. Apámmal gyakran jártunk oda kirándulni, amikor még nem ivott.

-Engem Betty-nek hívnak neked, van neved?- kezdtem rájönni, hogy a kislány, akit én elveszett gyereknek hittem a képzeletem szüleménye amolyan elképzelt barátnő.

-Igen, Liza- nak hívnak, nem olyan szép a nevem, mint a babáidnak.

Egész délután együtt játszottunk. Amikor anya kihozta az uzsonnát csak nekem észrevettem hogy Lisa  is szívesen enne

- Anya légy szíves csinálj még egy szendvicset!

- Na mióta van ilyen jó étvágya az én kis hercegnőmnek?

- Nem nekem kell, a barátnőmnek ő is éhes!

Édesanyám nem szólt semmit csak mosolygott majd nem sokkal később hozott még egy szendvicset, de addigra Lisa már messze volt..

Így ment ez napról napra a családban semmi nem változott apám ugyanúgy ivott egyre többet egyre intenzívebben. Anyám tűrt csendben könnyek nélkül sírt.

Majd egy szép napon megtörtént a csoda valami megváltozott na nem apám hanem édesanyám egyre bővebb ruhákat kezdett hordani az arcán valami angyali nyugalom és békesség jelent meg, pedig valami okból egyre sűrűbbek lettek a kis házikóban a veszekedések a részeg őrjöngések. Nem hallottam mi volt a vita témája ilyenkor én elbújtam volt egy titkos búvóhelyem a szobámban Lisával sokat kuporogtunk ott Lucy és Magen társaságában. Mindig megcsodáltam a kis barátnőm szebbnél szebb ruháit és szép fonatait mindig olyan volt mintha az én anyukám csinálta volna.

Majd egy délután eljött a búcsúnk:

- Betty  most elmegyek, de ne félj hamarosan újra láthatsz! Egyet ne felejts soha nem hagylak magadra! Jaj és még egy Magan az én babám! – Mielőtt bármit is mondhattam volna beszaladt a fák közé.

Másnap megszületett a húgom dédnagyanyám után Elizabethnek keresztelték de mi csak Liz-ának hívtuk nem Lizi nem Liz hanem Liza…

Még mosolyogtunk is anyámmal biztos az én képzeletbeli barátnőm jött el nem is tudta mennyire igaza volt és mégis milyen távol volt az igazságtól…

Teltek az évek cseperedtünk mind a ketten nagyon jó testvérek voltunk évekkel voltam idősebb mégsem volt jelen köztünk a testvéri féltékenység. Együtt örültünk ha édesanyánk a gazdag munkáltatóitól kapott néha egy egy olyan díszes ruhadarabot amiről én csak álmodhattam.

Egy vasárnap épp templomba készültünk anyám öltöztette a testvéremet én már „nagylány”voltam megoldottam egyedül. A nappaliban a kanapén apám szokásos részeg horkolásával pihente ki az éjszaka fáradalmait, már fel sem tűnt az embereknek a mi kis lányos hármas fogatunk vagy ha igen udvariasságból nem kérdeztek apánkról.

Akkor láttam meg Lizát a kék fodros ruhájában haja két copfba fésülve szépen befonva kék szalaggal díszítve kezében az én már kissé megkopott Magen babám.

Ismerős volt pedig még nem láthattam ebben a ruhácskában, anyám nemrég kapta még át kellet alakítania az én kis madárcsontú testvérkémre, mégis mintha…

- Baj van Betty? Úgy állsz ott mint aki szellemet látott!

Nem akartam megijeszteni őket ezért elhessegettem az érzést és elmosolyodtam:

-  Nincs semmi csak elcsodálkoztam milyen szép is Liza mint egy igazi úri kisasszony!

Az évek úgy repültek mint egy pillanat elvégeztem az elemit majd a középiskolát sikeres okos és népszerű voltam, velem ellentétben Liza középszerű nem teljesített kimagaslóan de szinten alul sem. Nem lógott a lánybandákkal nem érdekelte a pom-pom lányság, egyetlen szenvedélye a természet az erdő volt. Ismert minden bokrot fát fűcsomót a házunk mögötti kis erdőben. Sokszor éreztem bűntudatot biztos miattam lett ilyen..mivel apám minden pofonját minden sértő szavát ő kapta, jómagam gyáván a háta mögé bújva hagytam.

Ő mindig megnyugtatott:

- Ne félj Betty, nem bánthat a szavaival majd én vigyázok rád! Te érzékenyebb vagy én elbírom..

Hagytam és nem féltem..

Hiába voltam jó tanuló nem sok esélyt láttam egy egyetemre. Apám véleménye szerint az asszonyok csak takarításra jók, kizárt dolognak tartott egyetlen pennyt is a lányai taníttatására költeni. Anyám meg örült ha a mindennapi betevőt megteremtette nekünk, nem várhattam segítséget.

Egy este Apánk nem jött haza nem furcsállottuk nemegyszer napokig nem láttuk a gyárból egyenesen az ivóba ment majd ki tudja hol töltötte az éjszakát, legtöbbször a gyár mellet a bozótban ájulásig lerészegedve.

Reggel az acélgyár egy képviselője ébresztett minket üzemi baleset történt egy halálos áldozattal. A szerencsétlenül járt munkás az apánk.

Technológiai hibáról rebesgettek az emberek meg arról szörnyű volt a dolog és nagy szerencse a szerencsétlenségben az egy áldozat, sajnálták az özvegyet meg a két árván maradt lányt.

Pedig apánk egyetlen jócselekedete morbid, de a halála…Anyánk életjáradékot kapott a gyár vezetőségétől meg egy jókora kártérítést ezzel ismerték el ők hibáztak.

Még az egyikünk taníttatását is állták, egyértelmű mehettem egyetemre.

Liza maradt én elmentem. Egyetemi éveim alatt igyekeztem sokszor hazalátogatni furdalt a lelkiismeret még egyikünk élte a nagyvilági életet a másikunk gondozza már öregedő édesanyánkat.

Liza boldognak látszott nem vágyott amire jómagam őt egy dolog boldogította az erdő, minden nap mint egy szertartásként kóborolt órákat, majd boldogan mosolyogva tért vissza.

- Mint régen Betty! Ahogy még az alkohol rabsága előtt apánkkal tetted.

Nem emlékeztem rá valaha beszéltem e  ezekről az időkről de biztos, honnan tudhatna máshonnan erről a testvérem? Mikor ő megérkezett akkor már a börtönben élt..

Lizával a hátsó tornácon álltunk és néztük az erdőt már a diplomámmal a zsebemben büszkén érkeztem haza.

- Büszke vagyok rád Nővérem! Ugye már sínen van az életed?

Bárcsak lehetne előre tudni szavaink következményeit…

- Igen Liza teljes mértékben! Igaz minden nap gondolok rá mennyire jó lenne ha….

Liza a kezét a számra tette ezzel belém fojtva a szót.

- Akkor jó munkát végeztem! – Hosszasan beszélgettünk anekdotáztunk felelevenítettünk minden szépet gyermekkorunkból így utólag csakis a jó emlékekről beszéltünk egyetlen szó sem esett a pofonokról a veszekedésekről.

Még mindig egy szobában aludtunk ki-ki a maga kis sarkában elalvás előtt Liza átszökellt az ágyamhoz jóéjtpuszit adni. Majd belesúgta a fülembe:

- Ne feledd Betty Magan az én babám!

Másnap későn keltem Liza ágya üresen tátongott rá jellemzően hibátlanul bevetve sehol egy gyűrődés vagy ránc.

Anyám nem furcsállotta a dolgot:

- Minden reggel így történik, elmegy beszélget a fáival majd visszajön. – bennem mégis furcsa érzések kavarogtak.

-  Anya! Éjjel furcsát álmodtam Liza jött el álmomban még jóval a születése előtt a kertben játszottam. Emlékszel? Az a kék fodros ruhát viselte amit mindig vasárnap adtál rá amikor templomba mentünk.

- Igen emlékszem, akkoriban volt egy képzeletbeli barátod még viccelődtünk is, a te Liza barátnőd testet öltött a húgodban.

- Arra emlékszel Liza első mondatára?

Anyám arcán mosoly futott át:

- Lehet azt elfelejteni? Más gyerek első szavai anya meg apa az övé: Magan az én babám.

- Az én Liza barátnőmnek is az volt a kedvence..és arra emlékszel mikor is lett nekem olyan képzelt társam?

- Természetesen nem sokkal az után, ahogy apád..- itt elcsuklott a hangja nem szívesen beszélt apánkról – nem kertelek elkezdett vedelni.. Addig minta apa volt imádott minket nem tudom emlékszel e de képes volt veled órákat lapulni a fűben őzre lesve olyan boldogan szaladtál mesélted milyen álatokat láttatok hogy utánozta apa a vadgerle huhogását természetesen veled elhitette baglyot hallottatok. Legalább annyira imádtad az erdőt mint Liza. Aztán minden megváltozott nem vitt többet de te vágytál oda egyedül nem mehettél..Később jött a te Lizád apád meg tudod.. De halottról jót vagy semmit.

Tudtam ezzel anyám lezárta a beszélgetésünket. Bement a konyhába ebédet készíteni én a tornácon álltam vártam haza a testvéremet…

Fájdalmas volt a felismerés nem jön többet vissza Magan a lépcső alján ült arccal az erdő felé akkor megértettem mindent…

Két hétig tartott a kutatás az erdő és a környező hegyek nagy részét átkutatták a közeli bányatavat is átvizsgálták a búvárok, nem találták…A hatóságok kiállították a halotti anyakönyvi kivonatot.

A városi temetőben üres koporsó került a sírba az apánké mellé. Sokan eljöttek mindenki szerette a kedves Elizabetht-et. A temetkezési vállalkozó honnan is tudhatta volna sosem szólítottuk így.

A sírkövén is Liza szerepelt… Nem sírtam a temetésén…Nem Őt temettük csak egy üres fadobozt. A kezemben szorongattam valamit egy elfoszlott régi fakó rongybabát.

A hivatalos szertartás végeztével évtizedek óta először kimentem az erdőbe a bokrok és a szellő simogatta a bőrömet nem fenyegetve szeretetteljesen. A két babát leültettem egy sziklára ott ahol a legsűrűbben nőttek a fák.

- Köszönök mindent! Aki lettem azt csakis neked köszönhettem! Szeretlek Liza sosem felejtelek! Hoztam neked valamit… Magan a Te babád!

Most öreg vagyok úgy érzem eljött az idő amikor elhagyom ezt a földet a vallomásom elején azt írtam magányos.. Sosem voltam. Az erdő jóságos szelleme mindig velem van testet öltött

mert szeretett..Ahogy befejezem az írást elindulok utoljára még érezni akarom az érintését a bátorító simogatását…

Anne Wood

Budapest- Miskolc 2008-2011

Örvény

Örvény

Ajánlás: Neked akinek csak a saját Istenei parancsolnak, aki szerettél egy boszorkányt….

Örvény… a halászok ellensége, a folyókban fürdőzők rémálma. Egy forgó erő, ami a mélybe ránt, de van olyan örvény is, ami az emberi szívekben tombol, nem mi irányítjuk, hanem egy felsőbb hatalom. Igen a szív örvényei, amivel Isteneink nevezzük őket, akárhogy szívesen játszadoznak… Ez a történet két ősi Istenség játéka, nagyon kegyetlen játéka.

A lány Avalonban született, azon a helyen, ahol a nők évezredek óta őrzik a titkot, amiért Arthur király is életét áldozta. Nevét nem árulhatom el én ki e krónikát, lejegyzem.

Avalon: az Istennő szentéje mindent megad papnőinek kik híven, szolgálják őt, teljesítik ősi esküjüket. Ritkaság a szigeten egy gyermek születése tudták okkal született.

A fiú egy hűvös novemberi hajnalon egy nomád törzs sátrában szívta tüdejébe első éltető levegőjét. Egy sámán legkisebb fiaként. Születése pillanatában ősi hagyomány szerint kecskét áldozott apja majd a leölt állat beleiből igyekezett megtudni a jövevény sorsát. Majd istenei áldását és útmutatását kérte gyermekére.

Két különböző sors és mégis egy. Szereplők egy játékban, aminek hatalmas a tétje.

Mindkét gyermek a saját hagyományainak megfelelően nevelkedett, a sámán fia kiemelt figyelmet kapott a törzsben. Hamar kiderült különleges képességekkel van megáldva, ritka dolog apa lett a mester fiú a tanítvány.

-Fiam, amikor a megfelelő füveket a tűzre dobod vedd kezedbe a dobot a lelked a dobon, utazik, elvisz oda, ahová csak szeretnéd, megmutatja neked, amit csak szeretnél….-méltóságteljesen és tisztelettel nyújtotta át fiának a díszes Sámándobot-, Indulj fiam, figyelj és tanulj nagyon fontos az első utad…Megmutathatja létezésed célját..ha késznek látnak az istenek rá.

A Fiú nagy gonddal kiválasztotta a megfelelő gyógyfüveket közvetlen a tűzre vetés után erős illatú kékes füst szállt fel a sátor tetején, lévő nyíláson.

A törzs tudta az ifjú sámán utazni készül….

A dob úgy simult a kezébe mintha mindig is ott lett volna nem tanulta a ritmust ösztönből jött… ahogy a tánc is…egyre gyorsabb egyre erőteljesebb…forgás ritmus ,forgás ritmus…majd egyszer megszűnt a ritmus teste nem volt többé utazott… Céltalanul csak bele a semmibe.

A rét, ahová érkezett nem volt ismerős sem, a növények sem az éghajlat, ahonnan indult ott a Tundrára jellemző hideg zúzmarás táj volt. Itt minden nagyon zöld a levegő szinte nehéz ólomként nyomja a tüdejét. Mások voltak az illatok a madarak máshogy énekeltek, minden olyan idegen volt de mégis ismerős…Majd meghallotta az énekszót egész halkan  szinte nem is, hallotta, inkább érezte elindult a dal forrása felé.

Furcsa kőből készült építményhez érkezett nem látott még ilyet függőleges kőoszlopon egy vízszintes szabályos kört alkotva, középen egy szintén kőből készült állvánnyal.

-Vajon milyen erős lehetett az a férfi, aki építette az építményt?- bár ő is jó erőben volt de fizikai ereje meg sem közelíthette azét, aki ily robosztus köveket egymásra tud halmozni.

Óvatosan közelített nem tudta vajon lelke ismét testet öltött nem volt még tisztában a spirituális utazás mivoltával.

 A középső építményt asszonyok állták körül. Kezüket az ég felé tartva énekelték, dúdolták a dalt.

A fiúra szinte hipnotikusan hatott a látvány. Az asszonyok karcsúak voltak hosszú hajuk kibontva omlott a vállukra fejükön virágokból font koszorú. Egy cseppet sem hasonlítottak törzsének nőtagjaira. Volt köztük idős mondhatni aggastyán korú de zsenge fiatal lány is.

A nők befejezték a dalt, leengedték a kezüket, hallgattak, figyelmük a kőoltára szegeződött, ami mellett egy gyönyörű méz szőke hajú leány állt. Mind közül ő volt a legszebb szépsége egyből rabul ejtette a férfi szívét.

A lány felemelte a kezét, érthetetlen szavakat skandált majd hírtelen lecsapott az oltáron felhalmozott ágak felé.

A semmiből hirtelen tűz kerekedett a száraz ágak ropogása hallatszott csak még a természet is elcsendesült, majd újra felemelte a kezét. Az addig tiszta kék ég elsötétült majd kövér cseppekben esni kezdett az eső. Addig esett még el nem oltotta a tüzet.

A lány felemelte a fejét majd mosolygott, a világ legszebb mosolyával.

A fiú érezte elveszett…Megfeledkezve magáról kilépett a kőoszlop mögül, ahol elrejtőzött még figyelte a szertartást. A lány ránézett egyenesen a szemébe.

-Látsz engem?- hangtalanul mondta a szavakat, de tudta, akinek szánta hallja. A tünemény alig észrevehetően bólintott.

-Menned kell! Nem tudhatják, meg hogy itt voltál! Én végig tudtam neked varázsoltam!- nem mozdult a szája de mégis értette minden szavát

-Visszajövök, megkereslek!- Ő már hátat fordított neki indulni készült az asszonyokkal.

-Tudom várlak! A szél a vízesésnél megsúgta érkezésed! Most viszont menj! Már várnak rád!

Ahogy az utolsó szavak elhangzottak már újra a testében volt. A sámán sátor döngölt padlóján feküdt. Merevnek nehéznek érezte tagjait. Apja aggódó arccal hajolt fölébe.

-Azt hittem nem térsz vissza Fiam! Féltem a lelkednek jobban tetszik majd ott, ahol vagy és nem akar majd visszatérni!

-Visszatértem Apám! Az Istenek megmutatták a küldetésemet!

Majd mesélni kezdet elmondott mindent, amit látott de a lányról és a köztük elhangzott beszélgetésről hallgatott.

-Össze kell, hívnom a Véneket meg kell vitatnunk az utadat! Várj türelemmel Fiam!

Majdnem pirkadt, már amikor visszatért.

-Gyere fiam, kell mondanom valamit neked.- majd elővett egy bőrzsákot és tartalmát a szarvas prémre öntötte, amin az Ifjú ült.

-Születésedkor az ősi hagyomány szerint áldozatot mutattunk be Isteneinknek. Miközben Anyád vajúdott egy új csillag ragyogott fel az égen. Az áldozati kecske beleiből kiolvastuk a jövődet,- Rámutatott a prémen széthullott aszott darabokra, amit a Fiú faágaknak vélt – Mint látod a kecskebél nem rothadt el ezzel is, jelezte a Földanya, tervei vannak veled.

-Nem értelek Apám! Tudjuk az Istenek szándékát! Nem az elsőszülött fiad lesz az utódod, hanem Én!

-Nem Fiam nem csak ez volt a szándék! Indulnod kell! Meg kell keresned azokat az asszonyokat, el kell hoznod a tudásukat!

A fiú titkon örült remélni sem merte pont az Apja kéri erre,

-De Apám nem tudom, merre induljak.

-Bízz az istenekben Fiam, már jártál ott a lelked, tudja az utat! Odatalálsz! Vidd magaddal a dobod, ha elbizonytalanodsz, térj meg isteneidhez Ők erőt, adnak!

Másnap útnak indult sokszor kelt fel és nyugodott le a nap útja során. Az évszakokat nem tudta követni minél messzebbre jutott annál ismeretlenebbnek tűntek a tájak az évszakok.

Volt hogy a tundrai tél hidegét érezte de, volt h hűsölést kellet keresnie patakokban, tavakban.

Rendíthetetlenül haladt célja felé. Látni akarta a Lányt megérinteni, hallani akarta a hangját.

Mindeközben Avalon rejtekében egy fiatal papnő egy vízeséssel díszített tó partján ült a víztükörben egy ifjú képét nézte, mígnem egy szitakötő meg nem fodrozta a víztükröt. Felpattant szégyenkezve körülnézett anyja közeledett felé majdnem lelepleződött.

Zavarát leplezve eléfutott.

-Mi baj drága Gyermekem? Az avatásod óta olyan furcsa vagy… réveteg lettél, sokat álmodozol! Órákat töltesz a vízparton. Ne feledd, vannak kötelezettségeid!

-Igen Anyám tudom… Indulok! –elindult majd megtorpant- Anyám ugye én itt születtem?

-Igen.

A lány mindig furcsállta amúgy mindig készséges anyja a születése körülményeiről nem szívesen beszélt.

-Mért csak Én? Mért nem születnek itt gyermekek?

 – Tudod mi, akik itt élünk a Szigeten az életünket az Istennőnek adjuk. Lemondunk az anyaság öröméről, a férfi szerelméről. Életünk végéig szolgáljuk Őt, őrizzük a Titkot. Az Istennő választja Avalon papnőit álmukban, meglátogatja őket, elmondja nekik a küldetésüket.

-Te is álmot láttál? – valahogy más volt ez a beszélgetés, mint máskor a Lány érezte, most többet megtudhat származásáról.

-Igen Lányom, mint mindenki, de én különlegeset. Kegyes volt hozzám az Istennő megnevezett egy férfit, akit szeretnem kellet, mielőtt idejöttem. Ebből a szerelemből fogantál Te. A papnők tudták érkezésedet a fogantatásod éjjelén új csillag ragyogott fel az égbolton. Ezzel is jelezve születésed elrendeltetett volt.

-Szoktam álmodni Anyám… Álmomban elhagyom Avalont…-mielőtt folytathatta volna a papnő dühösen, félbeszakította

-Buta Lány! Tudod, nem teheted neked feladatod, van! Nagyon áldott vagy az Ő áldása kísér életed első pillanatától!

-Ne légy dühös Anyám… Az Istennő súgta, elhagyom az otthonom, mert teljesítenem kell a küldetésemet!

-Na menj, segíts a szertartásnál! Megyek, megvitatom a Főpapnővel, amit mondtál.

Többet nem beszéltek az álmokról a Lány továbbra is sokat járt a vízpartra nézegette a férfi tükörképét. Ugyanaz a Fiú, akit az avatási szertartáson látott.

Akármikor megemlítette látomását a papnők csak a fejüket, csóválták.

-Nem volt ott senki hidd el! Nekünk is látnunk kellet, volna!

Természetesen a párbeszédükről hallgatott neki tilos bárkivel is szóba állnia főleg egy férfival.

Egyre jobban érezte itt az idő, amikor el kell hagynia a helyet, ahol születése óta élt.

Minél többet tudott küldetéséről annál jobban félt.

Az első perctől tudta a küldetés élete legnehezebb dolga lesz.

Megérkezett…harcos törzs hajójával ért partot furcsa állatszarvval díszített kalucsnit viseltek fényes volt és merev, nem látott még ilyet. Mind erős megtermett harcos volt vastag állatbőrből készült ruhákat viseltek. Valami csatából érkezhettek gyengék voltak tele súlyos sebekkel. Az ifjú sámán gyógyfüvekkel istenei segítségével gyógyította őket. Nekik más Isteneik voltak folyamatosan valami Thor-hoz fohászkodtak. A fiú nem értette furcsa pattogós beszédüket. De a porba lerajzolta a kőkolosszust amit látott utazása során. Hevesen bólogattak a csónakjaikra, mutogattak és a messzeségbe, a ködbe vesző végtelen vízre.

Amikor kitették a parton azonnal tudta megérkezett. A harcosok majd összetörték minden csontját, úgy megszorongatták. Hiába hívta, tartsanak vele, nem tették. A zord harcosok szinte rettegtek búcsúzóul egy nehéz fegyvert adtak neki, majd visszaültek csónakjaikba, hátra sem néztek csak a fejüket, csóválták.

A fiú sokáig nézte a ködbevesző alakokat majd elindult tudta az irányt a harcosok, megmutatták  igaz feleslegesen tudta, merre kell mennie.

Elindult beteljesíteni végzetét…..

A Lány remegő lábakkal lépdelt a Főpapnő szentélye felé nem tudta mért kell megjelennie Avalon legbefolyásosabb asszonya előtt.

-Jöjj gyermekem, ne félj! Hidd el én is az Istennő gyermeke, vagyok akár csak Te. Gyere mondandóm, van neked!

A szentély közepén egy gyönyörű sziklakert pompázott. Egy árnyas padra telepedtek le közvetlen az istennő szobra mellet.

-Drága Papnő hallom lelkedbe költözött a kétely…Igaz még nem készültél fel, mégis beavatlak Avalon mítoszába. Hallgass végig és megérted mért nem Ő kéri, hogy elhagyj minket…- Tisztelettel nézett az Istenséget ábrázoló alkotásra.

-Még az idők kezdetén, amikor nem volt ember a földön az Istenek pusztán szórakozásból, a föld porából létrehoztak egy férfit minden Istenség hozzátett valamit, ami rá volt jellemző.

Így lett egyszerre harcos nagyszerű vadász mégis érezni képes kegyetlen uralkodásra törő félisten. Mégsem volt boldog hiányzott neki a társ. Teremtői gőgösségükben nem hitték, még egyszer meg tudnák alkotni a tökéletest, ezért egyik hírnöküket küldték neki társnak.

Lilith egy angyal volt, egy szépséges tünemény, akinek a férfi nem tudott ellenállni elégedettsége határtalan magasságokban szárnyalt. Egészen addig még egyik alkotójától kapott gőgje és zsarnoksága felül nem kerekedett érzelmein. Irányítani akarta Lilithet saját képére formálni, uralkodni a fölött, aki odaadással szerette. Szerette ő is, mégsem volt boldog…

Egy napon Isteneihez fordult kérte őket adjanak neki olyan társat, aki minden igényének megfelel.

Az egyik istenség haragjában száműzte Lilithet büntetésből emberként, kellet élnie, elvesztette halandóságát a varázslat képességét.

Lilith emelt fővel viselte a rá zúduló mérhetetlen gyűlöletet emberi léte első pillanatától, fizikai fájdalmaktól görnyedt . Az emberré válás megviselte a törékeny testet. Mégsem hátrált nem könyörgött kegyelemért.

Az utolsó éjszakáját már emberként töltötte azzal a férfival, aki miatt szenvednie kellet.

Mégis szerette utolsó ölelésével a boldogságtól is búcsúzott akkor még nem tudta: szíve alatt hordja a férfi gyermekét.

Az egyik istennő, aki kegyelmébe fogadta a bukott angyalt, visszaadta neki régi lénye egy részét, hallhatatlanságát nem adhatta vissza de, nagyon hosszú élettel megajándékozhatta.

Az Istennő megtanította Lilithet a szerelem művészetére cserében az asszony szentélyt emelt támogatójának. Imádta Istennőjét, ezzel megalapította közösségünket.

Megszülte gyermekét nemzedékeken át boldoggá tette a férfiakat, de szeretni sosem szeretett többé. Nagyon hosszú de boldogtalan élete volt.

Mi mindannyian az Ő leszármazottjai vagyunk.

Az Istennő irgalma végtelen mindenkit nem tud megmenteni az ősi büntetéstől. Megteremtette nekünk Avalont a kiválasztottaknak, nem kell beteljesíteni a végzetüket.

Ugye érted mi Lilith lányainak a végzete?- Most az egyszer nézett a Lányra

-Igen, mi életünkben csak egy férfit szerethetünk, és egy gyermeket szülhetünk. Mi ebben a rossz? Ha boldogok vagyunk azzal a férfival?

-Látom nem érted…A férfiakban megmaradt az ősi ösztön az irányítás és az uralkodás vágya.

Bennünk meg az ellenállásé….Előbb utóbb minden hozzánk hasonló asszony megéli a veszteség fájdalmát, ha akarja, ha nem….

Mi azon szerencsések közé tartozunk, akik abban a kegyelemben részesültek, a szigetünk rejtekében boldog életet élhetünk minden fájdalomtól mentesen…

-Ez igaz, Te sosem vágytál az anyaságra? Sosem akartad tudni milyen egy férfit szeretni?

Mit ér a biztonság és a védelem, ha nem élhetjük meg a csodát, amit a természet csakis nekünk adott?

-Itt mindenki mindenkinek az anyja és lánya, a szeretet olyan formáját élhetjük, meg amit csak kevesen…Remélem már érted Papnő, mért nem hiszem, hogy Avalon elhagyása lenne a küldetésed.

-Az ideérkezésem sem volt szokványos a távozásom nem végleges…Tudom, érzem hamarosan itt az idő, amikor indulnom kell, El kell engedned, be kell teljesítenem az Istennő akaratát.

-Jól van Lányom, szólj, ha indulnod kell…

Azonnal felismerte a helyet, az illatokat a természet neszét. Letáborozott tüzet gyújtott újra a kékes füst szállt az ég felé. Újra a végtelenbe járt válaszokért indult. Földöntúli tájra érkezett nem volt sem hideg, sem meleg sem szép se rémisztő maga volt a tökéletes semmi…

Hangok nélküli párbeszéd kezdődött a kérdések és a válaszok mindenhonnan jöttek és mégis sehonnan…

-Itt vagyok..Mi a feladatom?

Égzengésként jött a válasz:

-Halandó Ember…Nagy bátorság kell az Istenedet megszólítani…Kiérdemelted hogy kiválasztott légy….Egy ősi csorbát kell kiköszörülnöd…Szeresd a Boszorkányt amikor megkapod a jelt indulj….S többé hátra se nézz…

A menydörgés abbamaradt a parázsló tűz mellet ébredt az Ifjú.

Tudta csak várnia kell.

Álmában egy törékeny tündér áttetsző szárnyait rebegtetve a vállára szállt a fülébe suttogta Istennője üzenetét:

-Itt az idő Lilith Lánya indulnod kell…Teljesítsd küldetésed szeresd a barbár Isten fiát..ha menni akar ne engedd…hozd helyre őseid tévedését…

Pirkadatkor mint egy tolvaj surrant el búcsú nélkül, nem érezte szükségét, távozása csak átmeneti.

Sziklák ölelték óvón Avalon szigetét a szorosból visszanézett mielőtt bezárult mögötte a ködfüggöny akkor hasított szívébe a fájdalom: nem tér ide vissza többé.

Hűvös harmat lepte el az ifjút mégsem a hidegre ébredt. Nem nyitotta ki azonnal a szemét hallgatta a körülötte ébredező erdőt. Nomád életmódja megtanította megkülönböztetni a természet hangjait a lopakodó ember neszeitől.

Éberen figyelt mégsem hallotta levelek rezzenését az elsuhanó test súlya alatt nyögő avar hangját. Mégsem volt egyedül.

Nem a szent hely mellet vert tábort közel hozzá a fák oltalmában. Védelmet nyújtottak, ha nem az jön, akit várt. Lassan hangtalanul surrant szíve vadul vert minden idegszála megfeszült.

Jól érezte: egy csuklyás alak állt a kör közepén kezeit az ég felé tartva lassan forgott miközben halkan énekelt. Majd a felkelő nap felé fordulva letérdelt párszor meghajolt felállt. Hátrahajtotta a csuklyát. A Fiú ezer közül is megismerte volna az arcot, amit csak egyetlen egyszer látott sok évszakkal ezelőtt.

A lányt csalódottság járta át mikor nem találta az áldozati helyen a férfit mégsem ment tovább. Igaz a tündér nem közölte vele a találkozó helyét mégis érezte jó helyen, jár.

Akkor ébredt a nap szerette a napfelkeltét, a harmatot. Lerótta tiszteletét arcát a fűhöz, érintette a hűvös pára, simogatta. Hálát adott a reggelért de lelkében még ott bujkált a fájdalom, a szeretett otthon elvesztése.

Akkor érezte meg a Fiút szinte vibrált a teste a lelke már nem háborgott. Lassan fordult felé rettegett minden ízében reszketett.

Igen ő volt a Fiú a tó tükrében.

Hosszú ideig csak álltak meredten nézték egymást. Nekik nem kellettek szavak....

Egyszerre indultak egymás felé ajkuk csókban forrt össze….

Valahol a semmiben és a mindenségben egyszerre mosolyodott el két Isten.

Együtt indultak tudták itt nem maradhatnak, sok éjjelt dideregtek át a pislákoló tűz mellet.

Ha a Fiú nem boldogult a tűzgyújtással a Lány segített, minden nap elvégezték vallásik szertartásait, de nem egyszerre. Tanultak egymástól….

Nappalaik tanulással éjszakáik a szerelem jegyében teltek érezték, összetartoznak. Már nem számított a kitűzött cél egy volt a fontos Ők.

Egyik éjjel miután a szerelemtől kimerülve álomba zuhantak védelmet nyújtó barlangjukban mindketten álmot láttak.

Tudták eljött az idő teljesíteni kell a küldetéseiket.

A Fiú már ismerte a tudást, amit meg kellet szereznie tudta indulnia, kell mégsem ment, a szíve nem engedte. A Lány tudta vissza kellene tartania, mégsem tette beletörődött mindig is érezte, szerelme elhagyja. Szerette, jobban mindennél ezért is hagyta elmenni….

Azon a holdfényes hűvös éjszakán egyikük beteljesítette a sorsát a másikuk elbukott.

Az Ifjú megkapta Istenétől a jelet az indulásra hangtalanul, felvette ruháit, utolsó csókját szerelme arcára lehelte…

Mindeközben a Lánynál újra látogatást tett Istennője hírnöke

-Lilith Lánya teljesítsd küldetésed, ne hagyd elmenni a Barbár Isten fiát!

-Nem tehetem! Szeretem…

-Fel kell oldoznod Őseidet és minden most születő boszorkányt!

-Nem tehetem! Szeretem…

-Figyelmeztetlek Lilith Lánya: magja már megfogant benned teljesítsd feladatod, és boldog leszel! Mond el neki gyermeket, vársz, és nem megy el!

-Hogy lehetnék boldog, ha tudom, elvágyódik, mert már nem szeret…Neki ez a sorsa én meg csak teljesítem a végzetem….

-Figyelmeztetlek Lilith Lánya büntetésed: nem térhetsz vissza Avalonba soha…Jól gondold, meg mit teszel!

-Vállalom, kérlek hagyj menjen…

A Fiú visszatért hazájába elvitte a tudást, mégsem volt nyugodalma minden éjjel, ha lehunyta szemét látta a Lányt, akit orvul egyetlen szó nélkül elhagyott…Sejtelme sem volt róla ő csak bábú volt az istenek játékában…Sosem tért vissza utazásai alatt a Lányhoz képtelen lett volna látni, ha a lány mást szeret… Egy nap mégis kezébe vette dobját…

Lilith Lánya minden nap felment barlangja melletti dombtetőre gömbölyödő hasát simogatva várt egyre várt… Így telt el 9 hosszú hónap… Egyik este nem ment eljött az Ő ideje. Magányosan fájó szívvel készült világra hozni gyermekét…

A fájdalmak egyre sűrűbben jöttek erősödtek mégsem sikoltott..Átélte a bukott angyal emberré válásának fájdalmát…Nem tudta a kín okozta e a látomást mintha Őt látta volna…

Majd meghallotta a sírást…A gyermeke hangját, aki egy őszinte szerelem gyümölcse… erős kar átölelte egy ismerős hang a nevén szólította egy ismerős ajak az ajkára forrt…

Az égbolton egy új pici csillag felragyogott….

A mindenben és a semmiben két Isten értetlenül csóválta a fejét egyvalamit nem vettek számításba az emberi szív örvényeit a szerelem minden elsöprő erejét…pedig ők teremtették ezt a szívet….

Egy pogány és egy boszorkány szerelme emlékére…..

Anne Wood

Budapest 2010-07-18