Egy boszorkány
könnyei
Azt mondják ha úgy fújsz el egy gyertyát,hogy az füstöl
valahol sírva fakad egy boszorkány…
A boszorkányok is sírnak, mert nem minden boszorkány
rossz,nem mindegyik hord hegyes kalapot és fekete köpenyt, vannak jó
boszorkányok, akiknek a szívében szeretet él.
Jobban mondva minden boszorkány jó, csak a körülmények teszik
rosszá őket.
Molly is jó boszorkánynak született, udvara volt a holdnak
amikor édesanyja vajúdni kezdett, a tapasztalt bábaasszony tudta, egy különleges
gyermek jön a világra. Csak azt nem látta amikor a sápadt arcú égitest
vérvörössé vált.
A leány egyszerűen nevelkedett, mit sem tudva
különlegességéről, úgy élt mint mindenki más, egyszerűen csak jobban szerette a
magányt, az erdőt a mezőt és a vízesést.
Még a többi gyermek játszott, ő az erdőt járta hallgatta a
szél meséjét, a vízesés énekét, tudta ő oda tartozik nem a visítozó gyerekhadba.
Hamarosan már nem tűnt fel senkinek mássága, jobban mondva
mégis… A helybéli füvesasszonynak szemet szúrtak Molly erdei sétái az esdőben
járt önfeledt táncai.
Egy ilyen erdei kirándulás alkalmával elegyedtek szóba
először:
- Szervusz Molly! Hát te mi járatban erre? – véletlennek tűnt
a találkozás de nem volt az, Lorenna már tudta Ő fajtája a lány, segítenie kell
a kiteljesedésében.
- Jó napot Lorenna asszony! Csak sétálni támadt kedvem, és
olyan szép az erdő.
- Na akkor sétáljunk együtt , gyere megmutatom a legszebb
helyeket, gyűjtünk egy két gyógynövényt már fogytán vannak a készletek.
Molly örült a lehetősségnek nem is sejtette milyen gyönyörű
és keserűsségekkel teli utazás vár rá.
Lorenna megtanította a gyógynövények használatát, a gyógyítás
képességét, és azt ki is ő valójában.
Évekig volt a mestere, mindenre megtanította amit egy vajákos
asszonynak tudnia kell.
Egyik este a kandalló előtt üldögéltek gyógyteát iszogatva, amikor már a fiatal
felnőtt Molly feltette azt a kérdést ami évek óta foglalkoztatta:
- Lorenna még sosem láttalak a vasárnapi misén. Miért? –
eddig nem volt bátorsága megkérdezni .
- Mert nekem nem kell templom, hogy az Istenemet imádjam.
Molly én nem csak egy egyszerű füves asszony vagyok , én papnő vagyok
boszorkánynak születtem , majd engedelmeskedtem az Istennő hívó szavának. Az én
templomom az erdő, az én miseborom a hegyi patak kristálytiszta vize. Molly ne
félj látom megriadtál, a boszorkány nem rossz, nem árt a szeretet a legerősebb
mágiánk. Gyere leányom megmutatom ki vagyok, és ki vagy te.
A lány mindenre számított csak arra nem ami következett, a
tornácra mentek Lorenna széttárta a karjait:
- Látod mindezt: a fákat, a hegyeket, az eget a csillagokat?
Ezek vagyunk mi, a minden és a semmi. Bármerre nézel minden a Teremtőt és az
életet dicséri. Minek kellene kőből építenünk templomot, amikor már megadatott
nekünk?
- Lorenna a boszorkányok rosszak… rontást hoznak, paráznák megmérgezik,
a vizet elrabolják a gyermekeket..az ördöggel cimborálnak, te nem lehetsz
ilyen! – Molly nem akart hinni a fülének, Lorenna-nál jobb tisztább lényt még
életében nem látott.
- Nem is vagyok! Jaj, csacska lány, minden ember gonosz és rossz,
mert van közöttük tolvaj meg gyilkos? Ugyanígy van, a boszorkányokkal is vannak,
akik eltévelyednek, akiket a dühük és a keserűségük irányít, ők sem rosszak,
csak letértek a helyes útról. Mindig nagy a csábítás, de egyet ne felejts,
bármit hangsúlyozom, bármit megtehetsz, csak ne árts vele senkinek.
Az elkövetkező évek is tanulással teltek, de már más tudást
szerezhetett meg a lány. Lorenna jó tanító volt minden tudást átadott amit
kellet. Az évek repültek mintha csak hópihék lettek volna a téli szélben.
Eljött az idő amikor a tanítvány mester nélkül maradt. Lorenna
érezte a vég eljövetelét:
- Ne sirass Molly nincs miért, hazatérek, eggyé válok az
Istennővel, tovább élek az erdő fáiban a források vizében. Egyet kérek, a mi
szertartásunk szerint adj át engem a teremtőnknek. Rakj máglyát a folyóparton,
majd járj örömtáncot, és emlékezz mindarra, amit tanítottam neked. Még egy:
mindig maradj jó, bármit is hoz az élet sose felejtsd az alapszabályt. Soha ne
árts senkinek.
Lorenna csendben ment el, Molly követte az utasításokat, igaz
az örömtáncot nehéz szívvel járta el, de nem siratta mesterét, tudta mindig
vele marad.
Hamarosan megszokta a kisváros az új füvesasszonyt, szépen
lassan belefolyt a mindennapokba, megkeresték gyógyfüvekért,segített ahol
tudott. Sosem volt egyedül, de mégis magányosnak érezte magát, hiányzott valami
vagy inkább valaki.
Egy nagyon hosszú tél után a tavaszi nap első sugaraival
érkezett, átutazóban volt segítségre szorult ő is és a lány is. Timothy mindaz
volt amire a boszorkány szíve vágyott, előtte nem kellet titkolóznia.
Évekig éltek összhangban, Molly sosem volt még olyan boldog,
mint akkor igaz titkolni kellet a szerelmüket, nehogy az emberek szájukra vegyék
őket. Igaz az ő vallásuk szerint megtartották esküvőjüket. Az erdei tisztáson
május első teliholdjánál, boszorkány szertartás szerint egybekeltek.
Sosem szegte meg tanítója által felállított erkölcsi normákat,
igyekezett úgy élni és úgy hasznosítani különleges erejét hogy azzal csakis jót
cselekedjen. Egészen addig az estéig.
Timothy megváltozott, egyre többet járt be a közeli városba,
már nem szeretett az erdei házban élni, elvágyott a szíve.
- Elmegyek Molly..
- A városba? Hozni kellene egy két dolgot, mindjárt
összeírom.
Útjára engedte kedvesét. A távolodó férfit nézve
beléhasított az érzés: nem jön vissza.
Napokig várta előfordult máskor is hogy Tim késlekedett, de
még olyan nem hogy ne térjen vissza szerelméhez. Nem sírt, ahogy akkor sem
amikor Lorenna elment, fájt az is de ez más fájdalom volt,úgy érezte megszakad a
szíve.
Egyik éjszaka álmodott furcsa rémisztő álmot, egy örvényben
sodródott majd az örvény lassulni kezdett, s földet ért, de nem a jól ismert
erdőben egy kopár síkságon, ahol nem volt más csak egy sötét alak. Nem félt
inkább kíváncsi volt. Túl távol volt az alak hogy hallja de mégis tisztán
értette minden szavát:
- Amikor szétvetnek az
érzések, amikor rettegsz, bizonytalannak érzed magad vagy csak szomorúság
telepszik rád... nincs akinek elmond, akkor jössz rá mennyire magányos is a
szíved. Add nekem szíved fájdalmát…Add nekem a könnyeidet…
- Meg tudod szüntetni ezt az égető érzést amit idebent
érzek? Ki vagy Te? Az Istennő küldött könyörületből?
- Istennő ? Ugyan már, magadra hagyott a fájdalmaddal!- mint
a mennydörgés úgy dübörögtek szavai a sötét alaknak- Megvan a képességed a
visszavágásra. Mért nem élsz vele?
- Mert nem árthatok… -Molly térdre rogyott még sosem égette
így a fájdalom.
- Add nekem a könnyeid, és én megadom neked a lehetőséget a
visszavágásra…
A lány zokogni kezdett, patakokban folytak a könnyei és még
valami más is a fájdalma…
Másnap gyertyát öntött feketét,nagy gonddal készítette. Úgy
érezte most jóvátételt vehet minden elszenvedett percért.
Mindent úgy tett ahogy a sötét alak mondta, nekiadta a
könnyeit de a szíve még mindig ólomsúllyal nehezedett a mellkasában.
A telihold besütött a pajta ablakán, az oltáron a pentagram
fordítva felrajzolva, öt szegletén
öt fekete gyertya égett.
- Megátkozlak Téged ki ezt a fájdalmat adtad, megátkozom mindazt mi
szívednek kedves!
Elfújta a gyertyákat a fekete füst a magasba szállt, és a boszorkány
könnyezni kezdett.
A szirt mementóként magasodott az öböl felé, Alexander szikla
a hivatalos megnevezése. A helyiek csak a szerelmesek sziklájaként emlegették.
Mivel sok megtört szív itt kereste a megnyugvást. A tenger mindig haragosan
mardossa a szirt alatt a partot, az éles kövek a biztos halál ígéretét
hirdették.
Az autóban dübörgött a zene, mindenki vidám volt és jókedvű.
- Biztos ma van az a nap?- A sofőr biztos kézzel de
gyorsan vezette az autót a szirt felé.
- Százezer százalék, ha csendben maradunk és figyelünk,
láthatjuk ahogy leugrik az a nő a szirtről.
Évek óta terjedt egy városi legenda mi szerint minden évben
egy nő leugrik a szikláról, többen látják de a holtestét sosem találják. A
rendőrség már nem jön ha értesítik őket.
-A legenda szerint, egy boszorkány akit elhagyott a szerelme,
és bánatában megátkozta őt, de a bűntudata nem hagyta nyugodni és véget vetett
az életének. Elég sokat ültem a könyvtárba, mire kiderítettem melyik is az a
nap.
-Te és a könyvtár… Ugyan már…
- Nem fog itt történni semmi! Ez is csak egy városi legenda!
Az autó begördült a megadott helyre, a zene már nem üvöltött,
csendben figyeltek.
Nem sokkal később Molly megjelent lassan komótosan elsétált
a szirt széléhez. A szíve fájdalommal volt tele, a lelkét bűntudat gyötörte, más
vágya nem volt csak egyé válni mesterével.
Nem tudhatta, ez nem lehetséges mivel büntetése: az idők
végezetéig cipelje tettének súlyát, és minden évben végigélje a szenvedést, amit
akkor érzett amikor eldobta magától az Istennő legnagyobb ajándékát az életét.
Immáron négyszázötvenedszer elsétált a szírt széléhez,
lenézett a mélybe majd könnyes arcát az ég felé emelve könyörgött mesteréhez
megbocsájtásért.
-Lorenna, nem tartottam meg az ígéretemet, ártottam! Kérlek bocsáss
meg nekem!
Majd egy lépést tett előre és elnyelte a mélység.
A tinik szájtátva bámulták a jelenetet, az egyik lány egy
könyvtári könyvet szorongatott a kisváros helytörténeti könyvét. Molly legendájánál könyvjelző volt. A legenda
utolsó sora szerint, a megtévelyedett boszorkány emlékére, ha úgy fújsz el egy
gyertyát hogy füstje van, valahol egy boszorkány sírva fakad, neked adja a
könnyeit.
Anne Wood Miskolc 2012-02-11
